Magyarok sérültek meg Irakban

Hilla/Budapest/Varsó. Tizenegy iraki meghalt, tíz magyar, tizenegy lengyel és egy amerikai katona, valamint 44 iraki civil megsérült az iraki Hillában tegnap reggel elkövetett merényletekben.

A lengyel katonai kontingens támaszpontja ellen reggel öngyilkos merényletet követtek el. Matyuc Péter, a honvédelmi minisztérium (HM) kommunikációs főigazgatója közölte, hogy a magyar katonák közül ketten súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A két magyar katonát a bagdadi amerikai kórházban ápolják, ahol szakorvosi ellátásban részesülnek. Matyuc hangsúlyozta, hogy a magyar szállító zászlóalj a terrortámadás után is folytatja feladatainak végrehajtását. Bocskai István, a HM szóvivője ugyancsak jelezte: Magyarország nem tervezi katonáinak kivonását Irakból.

Helyi idő szerint negyed nyolc – közép-európai idő szerint reggel negyed hat – körül két, robbanóanyaggal megrakott teherautó próbálta meg áttörni a Camp Charlie lengyel logisztikai támaszpont bejáratát védő betonakadályt. A bázist védő mongol katonák golyózáport zúdítottak a teherautókra: az egyik, megállásra kényszerített jármű menekülni próbáló vezetőjét agyonlőtték, majd az autó felrobbant. A másik járműnek sikerült eljutni a betonakadályig, de azt nem tudta áttörni, hanem az ütközéskor felrobbant. A két nagyerejű detonáció – a helyszínen 15 méter átmérőjű, két méter mély kráter keletkezett – a magyar szállító zászlóalj lakóépületeitől száz méterre történt. Az épületek ablakai kitörtek, az üvegszilánkok több embert megsebesítettek. A robbanások után valamennyi nemzet katonái azonnal szigorították a biztonsági intézkedéseket.

Jóval súlyosabb következményekkel járt a környéken élő irakiakra, illetve a járókelőkre nézve a kettős terrortámadás: legalább három lakóház összeomlott. Amerikai közlések szerint legalább 11 iraki – férfiak, nők és gyerekek – vesztette életét, míg a hillai kórház öt iraki, köztük két nő haláláról és negyvenegy iraki sebesültről számolt be. Robert Strzelecki alezredes, a lengyel kontingens szóvivője előzőleg azt mondta, hogy a két öngyilkos merénylő két iraki polgári személyt rántott magával a halálba, és a robbanás 44 irakit sebesített meg. A lengyel irányítású közép-déli iraki övezetben egy csaknem tízezer fős nemzetközi hadosztály állomásozik, melynek keretében mintegy 2500 lengyel és 300 magyar katona is szolgál. Itt állomásoznak a szlovák katonák is, közülük senkinek sem esett bántódása.

„Ez volt az első ilyen típusú merénylet Irakban létesített lengyel katonai támaszpont ellen” – közölte Zdzislaw Gnatowski ezredes, a lengyel vezérkar szóvivője. A lengyel erők eddig egy tisztet veszítettek, tavaly november 6-án támadás ért egy lengyel katonai konvojt.

Medgyessy Péter magyar miniszterelnök arról biztosította a magyar zászlóalj tagjait, hogy a kormány becsüli őket, és számít rájuk, hiszen helyes célokért vannak ott. A kormányfő és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter videotelefonon keresztül hallgatta meg Sramkó Mátyás alezredesnek, a szállító zászlóalj parancsnokának a jelentését az iraki merényletről. Sramkó közölte: minden sérült állapota kielégítő. Kezdettől fogva felkészültek arra, hogy ilyen esemény bekövetkezhet. A történtek bizonyítják, hogy az egyik legjobban őrzött táborban laknak a magyar katonák, hiszen a merénylőknek nem sikerült bejutniuk a hadiszállásra. Kijelentette: a katonák teszik a dolgukat, nincs pánik. Eddig senki nem jelezte, hogy a történtek miatt haza kívánna térni.

Keleti György, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke közölte: ma rendkívüli ülést tart a testület. Előzőleg a Fidesz kezdeményezte a bizottság azonnali összehívását. A kisebbik ellenzéki párt, az MDF pedig alig két órával a történtek nyilvánosságra kerülése után felszólította a kormányt és a parlamentet: azonnal rendelje haza a magyar katonákat Irakból. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem pszichológiai, szociológiai és pedagógiai tanszékének egyetemi tanára, Bolgár Judit elmondta: azonnali pszichológiai kezelés és utógondozás is szükséges ahhoz, hogy a katonák fel tudják dolgozni a szerencsétlenséget.

A PAP lengyel hírügynökség azt jelentette, hogy tegnap délután a Babilon táborban két újabb robbanást hallottak Hilla irányából. Nem hivatalos értesülések szerint polgári célpontok ellen elkövetett merényletekről van szó. Marek Sanak alezredes, a Charlie logisztikai bázis lengyel parancsnoka szerint a merénylet nem volt tökéletes akció, a terroristák nem derítették fel pontosan a helyszínt, nem tudták például, hogy betonakadályok vannak és a talaj süppedős, ingoványos. Ezért nem volt esélyük arra, hogy a tábor területére bejussanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?