Magyarok is utaztak a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón

Róma |

<p>Az olaszországi magyar képviseletek értesülései szerint öt magyar is utazott a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón.</p>

"Magyarországról telefonáló hozzátartozók értesítették a római nagykövetséget, hogy két személy utazott a hajón. Mindketten épségben túlélték a hajószerencsétlenséget. Ezen kívül egy magyar utazásszervező iroda azt jelezte, hogy egy három fős család is a hajón utazott, ők is megmenekültek" - nyilatkozta az MTI-nek Érszegi Márk római megbízott konzul.    

Hozzátette, hogy a római képviselet felvette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, Grosseto megye polgári védelmével, mely még nem közölt végleges utaslistát, nem ismert az összes utas  nemzetisége és még arról sincsenek adatok, hogy a vízből kimentett utasokat hol helyezték el. Dr. Rónaszéki Áron milánói konzul az MTI-nek elmondta, hogy a magyar család jelenleg Milánóban tartózkodik és haza készül.    

A legutolsó hatósági bejelentések szerint a Costa Concordia hajón több mint négyezer személy utazott, hetvennel többen, mint ahogy az az eredeti utaslistán szerepelt. Közöttük ötszáz német, közel háromszáz francia, százhetven spanyol. A hajó este hétkor indult el a Rómától északra levő Civitavecchia kikötőjéből és Savona irányába tartott. Giglio szigetétől egy mérföldre futott zátonyra. Néhány órával az indulás után, miközben az utasok vacsoráztak, az óceánjáró homokpadra futott és nyolcvan fokban megdőlt. Az utasok beszámolói szerint hatalmas ütést éreztek, nagy volt a zaj, megszakadt az áramszolgáltatás és kitört a pánik.    

"Mintha a Titanicon lettünk volna" - idézték fel az utasok. Azt mesélték, hogy teljes volt a káosz: az utasok kiabáltak, elestek, sokan rosszul lettek. Mások a vízbe ugrottak, majd a leeresztett csónakok a vízben úszókra estek rá. Külföldi utasok arról számoltak be, hogy a pincérek és szakácsok mentették őket. Az utasok szerint a hajó legénysége nem szakszerűen kezelte az evakuálást.    

A mentés még szombaton is folyik, a hatóságok nem zárják ki, hogy a hajóból reggelig kimentett hatvan emberen túl továbbiak rekedhettek a fedélzeten. Eddig három áldozatot találtak meg, s több mint ötven eltűntet keresnek a helyszínen dolgozó búvárok.    

A hajótöröttek ellepték a közeli Giglio szigetét, ahol a helyi lakosok segítettek szállással, gyógyszerrel és élelemmel. Az éjszaka megnyitották a helyi székesegyházat és az egyébként zárva tartó szállodákat is. A Costa Crociere hajótársaság csak szombat kora délután adott ki közleményt, mely szerint a hajó rossz útvonalon haladt. A kapitányt a hatóságok kihallgatták. Az ügyészség emberölés vádjával indított vizsgálatot ismeretlenekkel szemben. Az ügyészség közleménye szerint meg kell állapítani, ki vezette a hajót és hol tartózkodott a kapitány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?