Magyar-szlovák projekt a Duna menti természeti értékek megismerésére

Sopron |

<p>A Szigetköz és a szlovákiai Csallóköz természeti értékeinek környezetkímélő &nbsp;megismerését szolgálja az a projekt, amelyre több mint 580 ezer eurót nyert egy négy tagú magyar-szlovák konzorcium uniós forrásból a határon átnyúló együttműködési program keretében - közölte Vissi András projektmenedzser az MTI-vel.</p>

 

 Tájékoztatása szerint a konzorcium partnerei, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, a Szlovák Állami Természetvédelem, továbbá a Somorjai Régiófejlesztési Ügynökség, illetve a Pisztráng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület a projekt keretében olyan megoldásokra törekednek, amelyek nem károsítják a védett területek élővilágát a magyar-szlovák Duna-szakasz mentén, ugyanakkor közelebb viszik az érdeklődőket a természeti értékekhez.     A programban a látogatókat kiszolgáló eszközparkot fejlesztik, egyebek között két szolárhajó vásárlását tervezik, amelyekkel lehetőség nyílik a Szigetköz és a Mosoni-Duna vizes élőhelyeinek, természeti értékeinek bemutatására elsősorban az iskolások számára. Strapabíró kerékpárokból, kenukból, illetve a biciklik és a kenuk szállítására alkalmas trélerekből két, úgynevezett öko-mobil flottát alakítanak ki, amelyeket a környezetvédelmi programok résztvevői használhatnak majd.     A Szlovák Állami Természetvédelem és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság kutatói pedig kétnyelvű közös jegyzéket állítanak össze, amely a Szigetköz és a Csallóköz védett növény- és állatfajait tartalmazza majd.      A program további  részleteit a február 7-i projektnyitó rendezvényen ismertetik Mosonmagyaróváron - mondta  Vissi András. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?