Magyar diáknak is válaszolt Obama

Strasbourg |

<p>Egy magyar diáklány kérdésére is válaszolt Barack Obama amerikai elnök pénteken a strasbourgi NATO-csúcs előtt, amikor egyik programpontjaként európai diákokkal találkozott. A magyar diák arról kérdezte: megbánta-e, hogy indult az elnökválasztáson.</p>

A sportcsarnokbeli találkozón, amelyen mintegy 3500 diák vett részt, Obama így válaszolt: azt a veszteséget sajnálja, amely az elnöki hivatal betöltésével jár a magánélet és az ember névtelensége szempontjából. Felidézte európai utazásait, amelyeken még megtehette, hogy beült egy kávéházba, megivott egy pohár bort, és közben nézte a naplementét.

"Most minden időmet hotelszobákban töltöm, és biztonsági emberek vesznek körül" - mondta. Ez így volt már a választási kampányidőszakban is, amely alatt nagyon ritkán lehetett együtt családjával. Most, hogy már a Fehér Házban lakik, legalább közel van feleségéhez és gyerekeihez, és mindig együtt tud velük vacsorázni - tette hozzá. Mégis, "nincs nemesebb a közszolgálatnál" - jelentette ki.

Biztatta a fiatalokat, hogy ha tehetik, vegyenek részt a köz szolgálatában.

A magyar diák megmondta az elnöknek, hogy mit jelent a keresztneve magyarul, amire ő elnevette magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?