Magyar cég is érintett a franciaországi, halálos gyógyszerkísérletben

Párizs |

<p>Magyar cég állította elő annak a gyógyszernek a hatóanyagát, amelynek embereken való kipróbálása súlyos balesettel végződött a múlt héten Franciaországban - erősítette meg hétfőn a korábbi francia lapértesüléseket a kísérletet megrendelő portugál cégcsoport, a Bial az AFP hírügynökség szerint.&nbsp;&nbsp;A cégről, illetve annak nevéről azonban a csoport semmit nem közölt.</p>

A Bial arról is tájékoztatott, hogy a magyar cégtől kapott hatóanyag felhasználásával a gyógyszer Olaszországban készült. A fájdalom- és szorongáscsillapítónak szánt szer klinikai kísérlete során egy ember a múlt héten az agyhalál állapotába került, majd meghalt, és még öten rosszul lettek, de az ő állapotuk azóta javult.

A portugál Bial cég által kifejlesztett gyógyszer a klinikai vizsgálat első szakaszában volt, vagyis amikor a hatóanyagot - a sikeres állatkísérletek elvégzését követően - egészséges önkénteseken tesztelik közvetlen orvosi felügyelet alatt. Ebben a fázisban a hatóanyagot általában nagyon alacsony dózisban kapják a kísérleti alanyok, jóval kisebb mennyiségben, mint ami később a gyógyszerbe kerül.

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter hétfőn egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy az eset dacára semmi nem indokolja az összes franciaországi gyógyszerkísérlet leállítását.

A miniszter szóvá tette, hogy csak csütörtökön értesült a történtekről, négy nappal azután, hogy a vasárnap meghalt első betegnél problémák jelentkeztek, s ezért kórházba kellett vinni. A kísérletet végző Biotrial francia cég tudatta: a Bial szerdán értesítette az egészségügyi hatóságokat, valamint, hogy a  később elhunyt férfi esetében eleinte nem hozták összefüggésbe a tüneteit a gyógyszerkísérlettel.

Az eset miatt három eljárás is indult, köztük az ügyészség is vizsgálódik, gondatlanságból elkövetett, három hónapon túl gyógyuló súlyos testi sértés gyanújával. Ez a francia törvények értelmében akár háromtól hét évig terjedő börtönnel is büntethető.

Franciaországban évente több ezren vesznek részt önkéntesként gyógyszerkísérletekben, amelyek folyamán rendkívül kevés incidens történik. A tragédiába torkollt tesztért, amely egy hétig tartott volna, valamivel több mint ezer eurót, átszámítva háromszázezer forintot fizettek a szervezők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?