Budapest. Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalában fogadta Pokorni Zoltánt, a Fidesz elnökét, akivel a Medgyessy-ügyről folytattak megbeszélést. Az elnöki sajtóiroda tegnapi közleménye szerint a találkozót Pokorni kérte.
Mádl konzultációkat kezdeményez
Budapest. Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalában fogadta Pokorni Zoltánt, a Fidesz elnökét, akivel a Medgyessy-ügyről folytattak megbeszélést. Az elnöki sajtóiroda tegnapi közleménye szerint a találkozót Pokorni kérte. „Tekintettel az ügy morális megítélésével összefüggésben felmerült kérdésekre, a köztársasági elnök indokoltnak tartja a közvetlen személyes tájékozódást a parlamenti pártok vezetőivel és a kormányfővel a miniszterelnök múltjával kapcsolatban az elmúlt napokban felmerült és ez idáig nem ismert körülményekről. A megbeszélésekre mielőbb, kölcsönösen egyeztetett időpontokban kerül sor” – áll a közleményben. Pokorni a találkozó után elmondta: Medgyessy Péter nem tájékoztatta az államfőt 1977-tól 1982-ig folytatott kémelhárító tevékenységéről. Pokorni a megbeszélés során azt kívánta tisztázni a köztársasági elnökkel, hogy Medgyessy eltitkolta-e „ügynökmúltját” az őt kormányfőnek jelölő köztársasági elnök előtt. „Mádl Ferenc erre a kérdésre azt válaszolta, hogy őt erről Medgyessy Péter nem tájékoztatta, és semmilyen módon nem utalt múltja eme sötét pontjára” – mondta a Fidesz elnöke. Kijelentette továbbá: ismerve Mádl Ferencet mint volt minisztert, egyetemi oktatót, embert, meggyőződése, hogy ha ennek a ténynek a birtokába került volna, újabb konzultációt kért volna Medgyessy Péter kinevezése előtt a pártoktól. Pokorni ismét leszögezte: a kormányfő politikai rendőrségnél betöltött szerepe mindenképpen erkölcsi tehertétel az EU-csatlakozás előtt álló Magyarország számára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.