Macron üdvözölte az EU gyorsaságát és egységességét

Emmanuel Macron

Emmanuel Macron francia államfő üdvözölte szerdán az Európai Unió „történelmi egységét” és az eddig meghozott döntések „gyorsaságát” az ukrajnai háború kitörését követően.

„Ez a háború Európában zajlik, (...) ami miatt még többet kell tennünk, és rövid és középtávon is le kell vonnunk a következtetéseket” – jelentette ki a francia elnök, mielőtt hivatalában munkaebéden fogadta Mark Rutte holland miniszterelnököt egy nappal az Európai Unió állam- és kormányfőinek március 10-én és 11-én esedékes informális találkozója előtt, amelynek témája Európa energetikai függetlenségének stratégiája és az európai védelmi politika lesz.

A találkozót az EU soros elnökeként Franciaország a versailles-i kastélyban rendezi.

Az informális csúcsot „rendkívül súlyos és tragikus körülmények között rendezzük meg, az Oroszország által Ukrajna elleni indított agresszió miatt” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. „Az elmúlt két hétben az európai koordináció nagyon szoros volt, történelmi egységgel és gyorsasággal, szorosan együttműködve a NATO és a G7 országcsoport tagállamaival” – tette hozzá.

A holland miniszterelnök szerint a csúcstalálkozó „legfőbb üzenete az kell, hogy legyen, hogy az EU összezárt Oroszország durva és könyörtelen agressziójával szemben”. Ugyanakkor Mark Rutte arra is felhívta a figyelmet, hogy „új lap kezdődött a történelmünkben, és szorosabban kell együttműködnünk a NATO-ban és az Európai Unióban az országaink védelméhez”.

A holland kormányfő üdvözölte Emmanuel Macron közvetlen kapcsolattartását orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal annak érdekében, hogy „elérjük a feszültség csökkentését”.

Mark Rutte szerint nem lehetséges, hogy az EU leállítsa az orosz gáz és kőolaj importját, ahogy azt az Egyesült Államok tette.

„Nem az a cél, hogy az európaiak ugyanazt csinálják, mint az amerikaiak, akik nem függnek az orosz importtól az energiaellátásban” – mondta szerdán Gabriel Attal francia kormányszóvivő is a kormányülést követően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?