Ma kezdődik az izraeli kivonulás

Gáza. A legmagasabb fokú készültséget rendelte el a Palesztin Hatóság a gázai övezeti biztonsági erőknél az izraeli kivonulás miatt – jelentette be Naszr Juszef belügy- és belbiztonsági miniszter.

Az izraeli féllel történő egyeztetés alapján palesztin egységek is vigyázzák a kivonulástReuters-felvételA biztonsági erőknek teljes mértékig képesnek kell lenniük arra, hogy megakadályozzák palesztin fegyveresek esetleges támadásait a távozó telepesek és a biztonságra felügyelő izraeli katonák ellen a – tervek szerint ma kezdődő – gázai kiürítés során – áll a minisztérium internetes honlapján közzétett közleményben. Szombaton megkezdték a palesztin rendőrök és biztonsági erők visszatelepítését a Gázai övezetbe – mondta egy magas rangú palesztin illetékes, aki neve elhallgatását kérve nyilatkozott a sajtónak. „Összesen 7500 fős biztonsági erőt telepítünk a körzetbe a következő 24 órában, egy részüket olyan területekre, ahol 2000. szeptember 8-a után hagyták el állásaikat” – mondta, a második palesztin felkelés kezdetére utalva. Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy megkezdődött a palesztin erők kihelyezése.

A palesztin erőket az izraeli féllel történt korábbi egyeztetések alapján rendelik ki, a kivonulás biztonságának minél teljesebb biztosítására. Fő feladatuk annak megakadályozása, hogy szélsőséges palesztin fegyveres csoportok, mint a Hamász és az Iszlám Dzsihád rakétatámadásokat kövessenek el a kivonulók ellen. Izrael 1967-ben megszállt területeket ad át a Palesztin Hatóságnak, amikor az elkövetkező hetekben kiürít minden gázai övezeti és négy ciszjordániai zsidó telepet.

A Hamász szombaton felszólította Izraelt, hogy vonuljon ki Ciszjordániából is, és megismételte, hogy nem követi a Palesztin Hatóság felhívását és nem teszi le a fegyvert a gázai kiürítés után. „Ez csak az első lépés a megszállt palesztin területek és Jeruzsálem felszabadítása felé” – jelentette ki Iszmáil Hania, a Hamász egyik vezetője, a kivonulást az intifáda győzelmének minősítve.

Közben megsebesült öt izraeli katona „baráti tűzben” – egy izraeli harckocsiból véletlenül rájuk leadott lövés következtében – vasárnapra virradóra a Gázai övezetben – közölték katonai forrásokból. A források szerint az incidens Kfar Darom zsidó telep közelében történt. Előzőleg tűzpárbaj tört ki palesztin fegyveresek és a katonák között. Az összecsapásba bekapcsolódott egy izraeli harckocsi, amely véletlenül a katonák könnyű páncélzattal ellátott járművére lőtt ki egy gránátlövedéket. A katonák többnyire könnyű sebesüléseket szenvedtek; társaik a helyszínen elsősegélyben részesítették, majd a dél-izraeli Beér-Seva kórházába szállították őket.

Korábban a rafahi rendőrség egyik tisztje bejelentette: Egyiptom a jövő hét közepén 750, kézi fegyverekkel felszerelt határőrt telepít a Gázai övezettel közös határra, miközben Izrael megkezdi az övezet zsidó telepeinek felszámolását. Izrael és Egyiptom a közeli napokban kicseréli a telepítésre feljogosító megállapodás dokumentumait. Egyiptom először telepít katonákat e határra, amióta 1979-ben különbékét kötött Izraellel, lezárva a Sínai-félsziget és a Gázai övezet ellenőrzéséért folytatott háborúk három évtizedét. A 14 kilométeres határvonal alatt – amelyet Izraelben Philadelphia útnak, palesztin részről pedig Szaláhaddínnak neveznek – a palesztinok rendszeresen fegyvercsempész-alagutakat fúrtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?