Ma kezdődik a Húszak hamburgi csúcstalálkozója

Hamburg |

<p>Ma kezdődik Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója, amely a soros elnök Németország kancellárja szerint nehéz lesz, és bizonytalan a kimenetele.</p>

Angela Merkel a kétnapos tanácskozás előtt tett nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy Németország soros elnökként ugyan kompromisszumra törekszik, de nem akarja elkendőzni a tagok közötti ellentéteket. Szavai jelzik, hogy a találkozó akár kudarcba is fulladhat, vagyis zárónyilatkozat elfogadása nélkül, vagy egy semmitmondó nyilatkozat kiadásával érhet véget.

A G20-csoport a 12. csúcstalálkozóját tartja a világ kapujának is nevezett észak-németországi kikötővárosban. Az első 11 találkozón sikerült az egyetértést demonstráló nyilatkozatot elfogadni, és a dokumentumban rendre szerepelt a szabadkereskedelem melletti elkötelezettség megerősítése. Azonban a világgazdaság szerkezete a 2008-ban elmélyült pénzügyi válság óta átalakul, a nemzetközi kereskedelem már kevésbé számít a növekedés első számú motorjának, és végül tavaly Donald Trump amerkai elnökké választásával felborult a konszenzus az ügyben.

Az egyik fő vitatéma Hamburgban a szabadkereskedelem lesz.  A soros német elnökség szerint a Húszaknak az a feladata, hogy mindenki boldogulását szolgáló folyamattá formálják a globalizációt, és ehhez elengedhetetlen a nyitott, szabályokon alapuló és méltányos nemzetközi kereskedelmi rendszer.

Elengedhetetlen a globális éghajlatváltozás megfékezésért tett erőfeszítések folytatása is, ami ugyancsak vitatéma lesz, mivel Donald Trump döntése alapján az Egyesült Államok kilép a klímaváltozás elleni harcot összehangoló 2015-ös párizsi egyezményből.

Német sajtóértesülések szerint a tanácskozás előestéjén még nem volt kész a zárónyilatkozat tervezete, de az összes delegáció kompromisszumra törekszik.

A további témák közé tartozik a terrorizmus elleni küzdelem, valamint a nemzetközi migráció, és ezzel összefüggésben az a kérdés, hogy a húszak miként segíthetik Afrika fejlődését a migrációra, menekülésre késztető okok megszüntetése érdekében. Tárgyalnak majd a többi között arról is, hogy miként lehet hatékonyabban megelőzni a világméretű járványok kialakulását, és miként lehet méltányosabbá, igazságosabbá tenni az úgynevezett globális értékláncokat. Ez a kifejezés arra vonatkozik, hogy a multinacionális vállalatok az érdekeiknek leginkább megfelelő módon telepítik szét különböző országokba a termékek előállításával és értékesítésével kapcsolatos tevékenységeiket, ami a bírálatok szerint munkavállalók kizsákmányolásához, lefelé tartó bér- és adóversenyhez vezethet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?