<p>Egy feltehetően lopott luxusjacht fedélzeten érkezett meg Leszbosz szigetére 345 menedékkérő, akik állításuk szerint Törökországban egyenként 3 ezer eurót fizettek az Égei-tengeren való átkelésért - közölte kedden a görög parti őrség.</p>
Luxusjachttal jöttek Görögországba a menekültek
A tájékoztatás szerint a hajó a Görögországhoz tartozó sziget északi részén található Szükámia település közelében feneklett meg hétfőn. Az utasokat épségben kivitték a partra.
A parti őrség egyik illetékese elmondta: nyoma veszett a csempészeknek, akikről azt gyanítják, hogy ellopták a luxushajót, amelyet görög médiajelentés szerint a leszboszi kikötőbe vittek.
Leszboszra és az Égei-tenger keleti medencéjében található többi görög szigetre naponta menekültek ezrei érkeznek Törökországból. Az ENSZ adatai szerint idén a Földközi-tengeren keresztül már több mint 750 ezer bevándorló utazott be Európába, többségük Görögországban ért partot. A kockázatos út során mintegy 3500-an haltak meg, közülük csaknem 500-an az Égei-tengeren átkelve vesztek hullámsírba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.