Lukasenka orosz atomfegyvereket fogadna be!

Aljakszandr Lukasenka

Fehéroroszország kész leállítani az energiahordozók szállítását területén keresztül, ha Lengyelország végrehajtja a közös határ lezárására vonatkozó fenyegetéseit – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, megismételve egy korábbi fenyegetését.

Hozzátette: mielőtt a lengyelek ilyen kijelentéseket tennének, jobban tennék, ha gondolkodnának. „Zárják csak le a határt, és majd meglátják, hogy ki fog többet szenvedni ettől. Aztán el lehet gondolkodni azon, hogy miképpen vásárolnak energiát Oroszországtól” – mondta.Fehéroroszország vezetője azt is kijelentette, hogy országa készen áll az orosz nukleáris fegyverek befogadására, ezért felajánlaná Putyinnak a visszatelepítést. Ezt abban az esetben lépné meg, ha az Egyesült Államok atomfegyvereket szállítana Németországból Kelet-Európába. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára még november elején vetette fel, hogy amennyiben Németország nem engedélyezi, hogy területükön helyezzenek el atomfegyvereket, abban az esetben Kelet-Európába telepíthetik őket.Lukasenka, aki 1994 óta van hatalmon, egyre közelebb került Oroszországhoz, mióta tavaly hatalmas tiltakozások robbantak ki a választást követően. Lukasenka győzelmet aratott, de ellenfelei szerint meghamisították a választás eredményét, és hatalmas tiltakozások szerveződtek az országban. (MTI, Portf., Liner)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?