Lukasenka: Moszkva szavatolja Fehéroroszország biztonságát

Aljakszandr Lukasenka

Moszkva szükség esetén szavatolja Fehéroroszország biztonságát – jelentette ki a fehérorosz elnök szombaton azután, hogy telefonon egyeztetett orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal.

A Belta fehérorosz állami hírügynökség idézte Aljakszandr Lukasenka elnök több kijelentését. Ezek egyike szerint Lukasenka megfenyegette az állami vállalatok alkalmazottait, hogy elbocsátják őket, ha részt vesznek az elnökválasztás után kezdődött tüntetéseken.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió szerint az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztás nem volt sem szabad, sem tisztességes. Az eredmények feltételezett meghamisítása miatt kezdődött tiltakozó megmozdulásokon eddig nagyjából 7 ezer embert őrizetbe vettek a fehérorosz hatóságok. Két tüntető életét vesztette.

Lukasenka a szombat esti hírügynökségi tudósítás szerint aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a NATO hadgyakorlatot kezdett a Fehéroroszországgal szomszédos Lengyelországban és Litvániában. A fehérorosz elnök úgy fogalmazott: „ami a katonai vonatkozásokat illeti, van egy megállapodásunk Oroszországgal. Ez éppen egy olyan időszak, amiről ez a megállapodás rendelkezik” – mondta, az 1996-ben aláírt orosz-fehérorosz államuniót létrehozó egyezményre utalva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?