Lövöldözés volt egy oroszországi óvodában, többen meghaltak

lövöldözés k

Lövöldözni kezdett egy férfi a közép-oroszországi Uljanovszk egyik óvodájában, agyonlőtt két gyereket és egy óvónőt, majd magával is végzett – közölte Dmitrij Kamal, az Uljanovszki terület hatóságainak szóvivője.

A rendvédelmi szervekre hivatkozó orosz hírügynökségek szerint a „lövöldözés oka valószínűleg családi konfliktus” volt.

Szergej Morozov parlamenti képviselő, a terület volt kormányzója azt közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel, hogy egy fiatal óvónő, egy 2016-ban és egy 2018-ban született kisgyerek halt meg.

A biztonsági erőkkel fenntartott jó viszonyáról ismert Baza című orosz hírportál Telegram-csatornáján azt írta, hogy a férfi a csendes pihenő idején hatolt be az óvodába, és vadászfegyver volt nála.

Oroszországban, ahol korábban ritkák voltak az iskolai lövöldözések, az utóbbi időben annyira megszaporodtak a hasonló incidensek, hogy Vlagyimir Putyin elnök is aggodalmát fejezte ki.

2021 szeptemberében egy 18 éves diák lövöldözött vadászfegyverrel a permi egyetemen, hatan meghaltak és mintegy harmincan megsebesültek.

2021 májusában egy 19 éves fiatalember lövöldözött egykori iskolájában, hat tanulót és két tanítót lőtt agyon.

A legtöbb áldozatot követelő lövöldözés 2018 októberében történt, amikor egy gimnazista tizenkilenc embert lőtt agyon, mielőtt magával is végzett a Krím félsziget keleti csücskén fekvő Kercs egyik gimnáziumában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?