Londonban és Sanghajban is felfüggesztették a nikkel kereskedését

nikkel

A londoni fémtőzsde (LME) felfüggesztette a nikkel kereskedését még kedden, miután két nap alatt 250 százalékkal nőtt, tonnánként 100 ezer dollár fölé emelkedett a jegyzése. Eközben a sanghaji határidős tőzsdén is felfüggesztik a fém egyes jegyzéseinek a kereskedését egy napra.

A rozsdamentes acél gyártásában és az elektromos járművek akkumulátoraiban használt nikkel árának ugrásszerű emelkedését elsősorban az okozta, hogy az Oroszország elleni szankciókkal összefüggésben megszakad a fémszállítás. Oroszország fedezi a világ nikkelkeresletének 10 százalékát

A londoni fémtőzsdén 1985 óta először függesztettek fel kereskedést, akkor az ónár miatt.

A tőzsde közleménye szerint nem valószínű, hogy péntek előtt újraindul a nikkel kereskedése. Az újraindítás után pedig csak az európai tőzsdék nyitvatartási ideje alatt zajlik kereskedés, és 10 százalékos napi limitet vezetnek be a jegyzések ingadozására.

A nikkel árának emelkedése jelentős kockázat az elektromos járműgyártók számára, mivel megnő az autók előállításának költsége.

A sanghaji határidős tőzsde szerdán azt közölte, hogy csütörtöktől egy napra felfüggeszti a nikkel egyes határidős jegyzéseinek kereskedését. Az intézkedés az április-július, a szeptemberi, valamint a decemberi és jövő januári jegyzést érinti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?