London ellen tervezett terrormerényleteke akadályozott meg a brit elhárítás

London. A személyi igazolvány újbóli meghonosításának és az amerikai FBI-hoz hasonló bűnüldöző ügynökség létrehozásának terve áll a brit kormány következő törvénykezési évadra összeállított jogalkotási programjának középpontjában. A programot az uralkodó ismertette tegnap.
II.

London. A személyi igazolvány újbóli meghonosításának és az amerikai FBI-hoz hasonló bűnüldöző ügynökség létrehozásának terve áll a brit kormány következő törvénykezési évadra összeállított jogalkotási programjának középpontjában. A programot az uralkodó ismertette tegnap.

II. Erzsébet királynő, aki a szokásos birodalmi pompával vonult be a Lordok Házába, hogy az évszázados hagyománynak megfelelően felolvassa a törvénykezési tervezetet a felső- és az alsóház összegyűlt tagjai előtt, elsőként említette a polgárjogi szervezetek által máris erősen bírált tervet a Nagy-Britanniában fél évszázada nem létező személyi igazolvány visszaállítására. Ez része a terrorizmus, valamint a szervezett bűnözés ellen tervezett még keményebb fellépésnek. David Blunkett belügyminiszter már tavasszal közölte, hogy végső szakaszában jár a személyazonosító okmány meghonosításáról intézkedő tervezet előkészítése. A kártyaszerű igazolványba a tervek szerint adathordozó elektronikus lapka lesz beépítve, amely tulajdonosának minden létező személyes adatát tartalmazni fogja. A személyit a kormány 2008-tól tervezi meghonosítani, de kiváltása csak 2010-től válna kötelezővé. A brit polgárjogi szervezetek tiltakoznak, mondván: a program végrehajtásához szükséges hatalmas adatbázis minden eddiginél nagyobb betekintést engedne az állampolgárok életébe a kormánynak, anélkül, hogy hathatós segítséget adna a terrorizmus elleni harchoz. Érvük: Spanyolországban kötelező a személyi igazolvány, a hatóságok mégsem tudták megakadályozni a csaknem 200 emberéletet kioltó tavaszi madridi vonatrobbantásokat. Az utóbbi fél évszázadban Nagy-Britanniában a jogosítvány vált a fő személyazonosító okmánnyá, de a fényképes vezetői engedély is csak az utóbbi néhány év terméke; azelőtt nem volt fotó a jogosítványban sem. Akinek nincs jogosítványa, az hitelkártyával vagy névre szóló közműszámlával azonosíthatja magát szükség esetén.

Kiemelt londoni célpontok ellen tervezett, a 2001. szeptember 11-eihez hasonló repülőgépes merényletsorozatot akadályozott meg a brit elhárítás – állítja meg nem nevezett kormányzati forrásaira hivatkozva az ITV News brit hírtévé. A tegnap hajnali beszámoló szerint az al-Kaida pénzén Nagy-Britanniában kiképzett pilóták eltérített repülőgépeket vezettek volna a második Cityként emlegetett új, ultramodern pénzügyi központ, a Canary Wharf 300 méter magas felhőkarcolójába, illetve a világ legforgalmasabb nemzetközi repülőtere, a londoni Heathrow épületeibe. A Canary Wharf a Temze partján, a régi kelet-londoni kikötőnegyed, a Docklands helyén épült fel. Legmagasabb felhőkarcolóját egész Londonból látni. A nyugat-londoni Heathrow-n csúcsidőben 55 másodpercenként száll le, illetve fel egy-egy repülőgép; a légikikötőben évente csaknem 60 millió utas fordul meg.

Az ITV News által idézett névtelen források szerint a Canary Wharf és a Heathrow elleni, „szeptember 11-ei stílusú” merényletkísérlet csak egy volt azon négy vagy öt nagyszabású terrortámadási terv közül, amelyet az al-Kaida London ellen dolgozott ki, de amelyekből a titkosszolgálati fellépés – legfőképp az öngyilkos küldetésre készülő pilótajelöltek lekapcsolása – eredményeként nem lett semmi. A Scotland Yard és a belső elhárítás (MI5) egyelőre nem fűzött kommentárt az értesüléshez. Sir John Stevens, a Scotland Yard főparancsnoka azonban a minap a BBC tévének nyilatkozva maga is azt mondta, hogy a terrorellenes hatóságok több támadást is megakadályoztak, de részleteket erről nem árult el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?