Líbia szomszédai a káosz regionális terjedésétől tartanak

MTI-ÖSSZEFOGLALÓWashington/Tripoli/Kairó. Az Egyesült Arab Emírségek harci gépei egyiptomi területről egy hét leforgása alatt titokban két ízben is csapást mértek a Tripoli bevételéért az iszlamista oldalon harcoló milíciákra – adta hírül a New York Times.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Washington/Tripoli/Kairó. Az Egyesült Arab Emírségek harci gépei egyiptomi területről egy hét leforgása alatt titokban két ízben is csapást mértek a Tripoli bevételéért az iszlamista oldalon harcoló milíciákra – adta hírül a New York Times. Az egyiptomi–emirátusi katonai fellépés a kívánt hatással ellentétesnek bizonyult, mert az iszlamistáknak sikerült bevenniük Tripoli repülőterét. A New York Times szerint nem ez volt a két ország első közös akciója Líbiában. A lap úgy értesült, hogy az elmúlt hónapokban egy Egyiptomból induló, feltehetően túlnyomórészt emírségbeli tagokból álló kommandó megsemmisített egy iszlamista tábort Líbia keleti részén. Az akciók egyértelműen azt jelzik, hogy élesednek az ellentétek az „arab tavasz” lázadásai nyomán új erőre kapott politikai iszlám hívei és ellenfeleik, a régi vágású autokraták között. Amióta az egyiptomi hadsereg tavaly júliusban megdöntötte az ország iszlamista elnökét, Kairó és Abu-Dzabi összefogott annak érdekében, hogy a térség országaiban meggyengítse az iszlamisták előretörését. A légi csapások tényét Egyiptom hivatalosan cáfolta az amerikai diplomatáknak.

Új kormányfőt választott soraiból a líbiai Általános Nemzeti Kongresszus (ÁNK), amelyet iszlamista erők annak ellenére hívtak össze, hogy két hónappal ezelőtt egy másik, megválasztott parlament vette át a törvényhozási jogköröket a belpolitikai káoszban őrlődő országban. Az ÁNK Omár el-Hászit nevezte ki az ország élére. Az iszlamista képviselő a „nemzeti megváltás kormányát” fogja irányítani. Ezzel Líbiában így már két rivális parlament, illetve két rivális kormány működik. Az iszlamista többségű ÁNK jelezte, nem hajlandó elfogadni a júniusban megválasztott, szekuláris és föderalista erők által dominált képviselőház legitimitását. Az ÁNK-t törvénytelennek minősítő Abdalláh asz-Száni kormányfő arról számolt be, hogy iszlamista milíciák kirabolták és felgyújtották Tripoliban lévő rezidenciáját. A bűncselekmények elkövetésével beszédében a Fadzsr Líbiát vádolta meg, és azt mondta, a fővárosban a fenyegetettség légköre uralkodik. Az Al-Vaszat c. líbiai lap arról számolt be, hogy Tripoli nyugati negyedeiben az iszlamista szervezet házakra támadott, és elűzte az ott lakókat. Az újság információi szerint a támadott kerületekben Halifa Haftár lázadó tábornok támogatói élnek. Líbiában a központi vezetés Moammer Kadhafi néhai diktátor hatalmának 2011-es megdöntése óta képtelen kiterjeszteni hatalmát az ország egészére, és nem tudta lefegyverezni vagy irányítása alá vonni a forradalom során verbuválódott különböző fegyveres csoportokat.

A líbiai válság kezeléséről és az erőszak regionális terjedése elleni teendőkről tárgyalt a polgárháborúban őrlődő ország külügyminisztere egyiptomi, algériai és tunéziai kollégájával Kairóban. Számeh Sukri, az egyiptomi diplomácia vezetője az érintett felek együttműködését szorgalmazta a líbiai kormány támogatásában az országban uralkodó „terror és szervezett bűnözés” leküzdésének érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?