Líbia 5 millió eurót fizetett

Bamako. Líbia „saját kezdeményezésére” ötmillió euró váltságdíjat fizetett az európai, többségükben német turisták elrablóinak, akik több mint öt hónapon át tartották fogva túszaikat a Szaharában – közölték diplomáciai források a mali fővárosban. A pénz állítólag nem ment át sem mali, sem német kézen.

Bamako. Líbia „saját kezdeményezésére” ötmillió euró váltságdíjat fizetett az európai, többségükben német turisták elrablóinak, akik több mint öt hónapon át tartották fogva túszaikat a Szaharában – közölték diplomáciai források a mali fővárosban. A pénz állítólag nem ment át sem mali, sem német kézen. Az információt megerősítette egy másik diplomáciai forrás is, amely szintén nem óhajtotta megnevezni magát. Az összeget a források szerint egy Tripoli által kiválasztott közvetítő adta át az emberrablók vezetőjének. Moamer el-Kadhafi líbiai vezető, aki mostanában éppen viszszanyerni igyekszik nemzetközi megbecsülését, e gesztussal kétségkívül rendezni akarta számláját – vélekedett az egyik forrás. Amadou Toumani Touré mali államfő már kedd éjjel, a foglyok szabadulásakor említette Líbiát, mint amely ország segített a válság megoldásában. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?