Libanoni lap: Halál Amerikára!

Bejrút |

<p>Címlapján Halál Amerikára felirattal jelent meg csütörtökön az Izraellel szemben ellenséges Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez közelálló al-Akbár című hírlap. Ez az eddigi legerősebb reakció Donald Trump szerdai bejelentésére, mely szerint az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és oda helyezi át nagykövetségét Tel-Avivból.</p>

Haszan Naszrallah, az iráni támogatást élvező radikális síita szervezet vezetője helyi idő szerint este 6 órakor tart hivatalos televíziós beszédet a témában.

Az al-Akbár Trump döntését "Amerika új Balfourjának" nevezte, utalva az 1917-es Balfour-nyilatkozatra. Az akkori brit külügyminiszter, Arthur Balfour által szignált deklaráció kifejezésre juttatta, hogy a brit kormány támogatja a zsidó törekvéseket egy zsidó nemzeti otthon létrehozására Palesztinában. 

"Ma Palesztinában létezik egy erős, felhatalmazott ellenállás, amely több ezer rakétával rendelkezik, ezek csapást mérhetnek Tel-Avivra" - írta a lap. 

A katonai és politikai szervezetként működő Hezbollah 1982-es megalakulása óta számos alkalommal került konfliktusba Izraellel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?