Lezárult az első szakasz

Hága. Kétszázkilencvenhárom napig tartó meghallgatások után Hágában váratlan módon fejeződött be Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő perének első szakasza a nemzetközi törvényszék előtt, miután az ügyész lemondott az utolsó két nap tanúiról a vádlott egészségi állapota miatt.

Hága. Kétszázkilencvenhárom napig tartó meghallgatások után Hágában váratlan módon fejeződött be Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő perének első szakasza a nemzetközi törvényszék előtt, miután az ügyész lemondott az utolsó két nap tanúiról a vádlott egészségi állapota miatt. Carla Del Ponténak, a nemzetközi törvényszék főügyészének az elmúlt két napban kellett volna nyilvános vádbeszédét megtartani. Már ezt a dátumot is kétszeres halasztás után tűzték ki. Mint az ügyész szóvivője közölte, nem akarták, hogy ez a „különleges helyzet” késleltesse a pert. Milosevics perének tárgyalása 2002. február 12. óta folyik. A volt jugoszláv államfő ellen 60 rendbeli emberiesség elleni bűntettek és háborús bűnök miatt indítottak eljárást az 1991–95-ös horvátországi, az 1992–95-ös boszniai és az 1998–99-es koszovói háborúban viselt felelősségéért. A boszniai háború kapcsán népirtással is vádolják. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?