Levél Kostunicához

Belgrád. A kisebbségellenes megnyilvánulások azonnali leállítására szólította fel tegnap nyílt levélben Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnököt Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

Belgrád. A kisebbségellenes megnyilvánulások azonnali leállítására szólította fel tegnap nyílt levélben Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnököt Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Kasza szerint az elmúlt fél évben Szerbiában sohasem tapasztalt erőszakhullám vette kezdetét az országban élő nemzeti kisebbségek ellen. „Bátran állíthatom, hogy ennyi súlyos kilengés a milosevicsi diktatúra tizenkét esztendejében együttesen nem történt, mint most hat hónap alatt.” Kasza úgy véli, Kostunica a nemzetközi figyelmeztetések ellenére sem tett semmit a sajnálatos események leállítására, s nem emelte fel a szavát ellenük sem ő, sem kormányának egyetlen tagja, a rendőrség pedig egy esetben sem állította elő a tetteseket. „Az esetek gyakorisága, szisztematikussága és szervezettsége arra enged következtetni, hogy korántsem spontán, hanem tudatos, megszervezett akciókról van szó, amelyeknek az a céljuk, hogy a kisebbségekre fizikai és pszichikai nyomást gyakoroljanak” – írja Kasza. A kormányfőnek tudnia kell szerinte, hogy törvény tiltja a diszkrimináció minden megnyilvánulását nemzeti, etnikai, faji és nyelvi alapon. Kasza ismételten a leghatározotabban elítélte a temerini bűntényt, amikor „magyar nemzetiségű egyének, bűnözők bántalmazták szerb polgártársukat”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?