Lettország kirekesztett orosz kisebbsége

Riga. Lettország polgárai most szombaton, szeptember 20-án szavaznak arról, akarják-e, hogy hazájuk az Európai Unió tagállama legyen. Amilyen bizonyosnak tűnik a csatlakozást pártolók győzelme, olyannyira bizonytalan a kis balti köztársaságban élő oroszajkú nemzetiség jövője.

Az Európai Uniónak ugyanis nincs világosan meghatározott politikája arra vonatkozóan, miként kell bánni az etnikai és nyelvi kisebbségekkel – például ami az utóbbiak anyagi támogatását vagy iskolai nyelvoktatását illeti. Brüsszel ezt a feladatot átengedi, jobban mondva átruházza az uniós tagállamokra.

Egy pontban azonban a lettországi különleges helyzet – amely kisebb abszolút számokban és arányokban megismétlődik a szomszédos Észtországbean – kihatással lesz az unióra. Lettország népességének 21,6 százaléka, mintegy 650 ezer ember, ugyanis nem rendelkezik lett állampolgársággal (nagyrészük orosz, kisebb hányaduk ukrán vagy fehérorosz nemzetiségű). Ennek az az oka, hogy nem tettek eleget az állampolgárság követelményeinek, elsősorban a lett nyelv elemi ismeretének, illetve eleve nem akartak a lett állam polgáraivá válni.

Ez azzal a hátrányos következménnyel fog járni rájuk nézve, hogy Lettország jövő évi EU-felvétele után nem részesülhetnek számos uniós szabadságjogból sem – például a szabad költözés és a letelepedés jogából – mutatott rá a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Mióta az ország felszabadult Moszkva fennhatósága alól, alighanem egyetlen téma sem foglalkoztatta olyan mélyrehatóan a lett politikát és társadalmat, mint a lettek és oroszok, Lettország és Oroszország közötti viszony. Különösen nagy hullámokat vetett e viszony az oktatás- és a kultúrpolitika terén. A lettek nyelvi nacionalizmusa éppolyan erőteljes, mint amilyen érthető. Történelme során Lettország alig néhány évtizeden át volt független állam; többnyire német vagy orosz uralom alatt állt. Ennek megfelelően nehéz volt életben tartani népének a lett nyelvet.

Pedig a fölmérések tanúsága szerint a lett nép – a többi közép-európai néphez viszonyítva – jóval toleránsabb a nyelvi és a nemzeti kisebbségekkel szemben. Míg például a magyaroknak 52 százaléka nem akar „más fajhoz tartozó” szomszédok mellett lakni, a lettek körében ez az arány mindössze 4,8 százalék, ami azonos a németek mutatójával, és csupán a svédek és izlandiak arányszámánál magasabb. Jellemző, hogy a függetlenség elnyerése óta egyetlen, etnikai okra visszavezethető erőszakos cselekményre sem került sor Lettországban.

A leghevesebb belpolitikai vita is a nyelv- és az oktatáspolitika körül dúl a balti köztársaságban. A kormánynak feltett szándéka, hogy – az oroszajkú pártok és szervezetek ellenállásával szemben – jövő év szeptemberében új nyelvi szabályozást vezessen be. Eszerint a tizedik osztálytól kezdve az iskolai tanórák 60 százalékát lett nyelven kell tartani, és csak 40 százalék folyna oroszul. Az intézkedés célja, hogy a fiatalok jobban kötődjenek a hazájukhoz, s könnyebben találhassanak munkahelyet maguknak.

Az orosz kisebbség egy része túl gyorsnak találja ezt a folyamatot, mások pedig eleve elzárkóznak a nyelvi arányeltolódás elől. Utóbbiak az uniós népszavazás előtti hadjáratot is felhasználják arra, hogy utcai megmozdulásokon adjanak hangot tiltakozásuknak – például olyan plakátokkal, amelyeken ez állt: A mi iskoláink – a mi Sztálingrádunk.

Az ellenállást jól mutatja, hogy jó néhány iskolában, elsősorban az orosz határhoz közel fekvő Latgale körzetben, alig akadnak olyan tanárok, akik beszélnek lettül; az oroszajkú tanulók aránya e vidéken csaknem száz százalék. A fővárosban, Rigában viszont, amelynek lakosai többségükben szintén orosz anyanyelvűek, sokkal magasabb a kétnyelvű tanárok és diákok aránya.

A hétköznapok mindazonáltal közeledésről és apró haladásról tanúskodnak. Nyolc évvel ezelőtt a lett állampolgársággal nem rendelkező lakosok 22 százaléka egy szót sem tudott lettül – mára ez az arány 12 százalékra apadt. A tervezett oktatási reform fájdalmas, de szükséges – jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi biztosa, a svéd Rolf Ekeus, leszögezve, hogy a rigai nyelvi rendelkezés nem sérti az ország nemzetközi kötelezettségeit.

Bizonytalanság mindazonáltal van még jócskán, például a tankönyvek terén. A függetlenség elnyerése óta Lettországban nem kevesebb, mint 150 új iskolai történelemkönyvet adtak ki; ezek között voltak rigai kiadású, orosz nyelvű tankönyvek is. Négy évvel ezelőtt még az oroszul tanuló lett diákok Oroszországban kiadott történelemkönyvekből tanultak – természetesen ennek megfelelően más történelemszemlélettel. Moszkva erőteljesen törődik a kis szomszédos ország oktatásügyével: hogy befolyását érvényre juttassa, Oroszország továbbképzési lehetőséget nyújt oroszajkú lett tanároknak, illetve ösztöndíjakat diákoknak.

Mindkét nyelv védelmezői a maguk álláspontjának erősítését látják a közelmúlt, illetve a közeljövő fejleményeiben. Az orosz hívei arra hivatkoznak, hogy a rigai alkotmánybíróság júniusban az orosz kisebbséget diszkriminálónak és ezért alkotmányellenesnek minősítette a kormány rendeletét, amely 75 százalékos lett nyelvi kvótát írt elő a kereskedelmi rádió- és tévéadók műsoraiban. A lett nyelv szószólói pedig az EU-csatlakozástól remélnek hátszelet. A belépés nyomán csaknem százezer oldalnyi uniós rendeletet és előírást kell lett nyelvre lefordítani, ami a nyelv megújulásához éppúgy hozzájárul, mint a lett nyelvű tolmácsok és fordítók iránti kereslet emelkedéséhez. Utóbbiaknak több mint 50 ezer új kifejezést (a bankszektortól a hajógyártásig) kellett megalkotniuk, megújítva ezzel az egyik legősibb indogermán nyelvet, amely csak a litvánnal és a (már kihalt) óporosszal rokon.