Létezik közép-európai identitás?

Göncz Árpád a főasztalnálSomogyi Tibor felvétele „Úgy látszik, én rám hárul az a feladat, hogy megfogalmazzak, formába öntsek olyan fogalmat, amit mindennapos életünkben rendszeresen használunk, minden valamirevaló közép-európai értelmiségi fogalomkincsében benne van, de egyértelműen definiálni szinte lehetetlen. Az első kérdés: létezik-e egyáltalán Közép-Európa? Igaz: a lengyel határokon, az ukrán határon túl már egyértelműen Kelet-Európa terül el, az osztrák–magyar, osztrák–szlovák, osztrák– cseh, német–cseh, német–lengyel határon túl egyértelműen Nyugat-Európa. A közbülső terület – amelynek déli határa elég bizonytalan és a Kárpát-medence szegélyén – a „Balkán” határvonalán – húzódik, nevezzük Közép-Európának. De a földrajzi és szellemi határok és a gondolkodásmód határai nem esnek pontosan egybe. Történelmileg érthetően.

Tehát csak földrajzilag világos, hogy miről beszélünk, ha Közép-Európát emlegetjük. Szellemileg kevésbé. Közép-Európa összetevői között a koraközépkori sztyeppe magyarok által idetelepített kultúrája éppúgy megtalálható, mint a vikingeké, akik Kijevet alapították, vagy a germán tömb és Oroszország közt élő szláv népeké, amelyek Magyarországgal gyakorlatilag egy időben – egyazon történelmi pillanatban – vették fel a keresztény hitet.

A kérdés tehát az, hogy a közép-európai térség sokgyökerű hagyományvilágát egységesnek tekinthetjük-e? Szerintem történetileg talán igen, kulturálisan aligha. Csehország kultúrája szervesen csatlakozik a Nagy Károly-i hagyományvilághoz; Magyarországot viszont a török háborúk szakították ki abból az európai közösségből, amely Amerika felfedezésével, ha hátat nem fordított is a mediterráneumnak, de mindenképpen eltávolodott tőle. Szinte nem is érzékelte, nemhogy megértette volna Amerika felfedezését és Nyugat-Európa új, atlanti orientációját. Megkockáztatnám, hogy Közép-Európa csatlakozása a Nyugathoz a IX–X. században még Európa közös élménye volt, Európa nyugati felének elfordulása a mediterráneumtól, Észak- és Dél-Amerika protestáns és katolikus „gyarmatosítása” már korántsem az. Sőt: lehet, hogy a történelem öntudatlan vagy tudatformáló régióiban épp ez választotta le és tette „Közép-Európává” a mai Közép-Európát.

Ha a kettő eltávolodását valami oldotta, az a Habsburg birodalom volt. A Habsburg uralom alatt álló területek képe a történeti Lengyelország déli szegélyéig, Ukrajna nyugati térségéig és Magyarországon is, többé-kevésbé egységes. Külső jelei felismerhetők. Magyarország és Lengyelország nemesi kultúrája inkább Kelet-Európát idézi; a Habsburg uralom hatása Csehországot Nyugathoz közelíti. Egészen a nemzeti ébredés idejéig, a XIX. század közepéig, amikor egyazon történelmi hatások következtében a Kárpát-medence magyar állama és annak nem magyar népei egyidejűleg ébredtek öntudatra és próbálták meg önmagukat különállóan definiálni.

Egyvalami azonban egyértelmű: kultúrtörténeti megközelítéstől függ, hogy egy „új” európai entitás kialakulásának idején a közép-európai országok történelmi hagyatéka inkább tekinthető-e egységesnek vagy sokszínűnek.

Az új keletű politikai-gazdasági egység felszíne alatt azonban – megítélésem szerint – fennmarad a folyton változó, de történelmi gyökerű különbözőség: a sokszínű „közép-európaiság”. Meg merném tehát kockáztatni, hogy a térség országai a maguk sokszínűségében továbbra is egyetlen entitásként kezelhetők – olyannak, amely egy nyugat-európai kultúra hatására vált azzá, ami, de összetevőit tekintve továbbra is változatos. S nem csupán földrajzi kategóriát jelent, hanem felismerhetően kulturálisat is.

Mostani megbeszélésünk, az új integráció küszöbén, talán pontosan azt a célt szolgálhatná, hogy a magunk – korántsem egységes – szemszögéből, de együtt gondolkodva, elkülönítsük és földerítsük egymás közötti különbségeinket és rokon vonásainkat. Egyaránt.

Persze: nem vagyok biztos benne, hogy kérdéseinkre a választ akár most, akár az imént kezdődött új évszázad végére megtaláljuk. Keresni azonban jogunkban áll, és biztos, hogy bármelyikünk keresi is ugyanarra a kérdésre a választ, mind a maga történelmi szemhatárán belül és a maga hazája szellemének, gazdaságának vagy történelmének szemszögéből próbálja megfogalmazni.

Ami nagyon hasznos, mert biztosra veszem, hogy az egységes Európa keretén belül is fennmaradnak az egymás közötti különbségeink. Ugyanolyan mértékben, ahogy megvoltak kora-középkorunkban az egységes keresztény Európán belül. De a kérdésfeltevés már önmagában is hasznos, önismeretünk elmélyítéséhez vezet. És nyilván ezért merül fel a kérdés újra mag újra, s ezért rugaszkodunk neki újra meg újra megválaszolásának. Az eredmény reménye nélkül, de hasznot hajtó gondolatokat teremtve, amelyek elősegítik egymás, a magunk és a bennünket körülvevő világ megismerését.”