GONDOLATOK A KÖZÉP-EURÓPAI SAJTÓRÓL

Paul Lendvai, az osztrák közsszolgálati televízió (ORF) külpolitikai kommentátora, publicista Babits Mihályt idézte, aki szerint „az a szép, ami nehéz”. Nehéz közép-európainak lenni, még nehezebb beszélni róla, de az, hogy képesek vagyunk erre, szép is egyben.

Paul Lendvai, az osztrák közsszolgálati televízió (ORF) külpolitikai kommentátora, publicista Babits Mihályt idézte, aki szerint „az a szép, ami nehéz”. Nehéz közép-európainak lenni, még nehezebb beszélni róla, de az, hogy képesek vagyunk erre, szép is egyben. Keveset tudunk egymásról, ezért a térségi államok sajtójának nagy szerepe van abban, hogy a „szomszédok” jó híreiről is beszámoljon.

Martin M. Šimečka, a Sme főszerkesztője szerint a sajtó terén nehéz közös identitást keresni, de vannak közös jegyek. Ilyen a provinciális és bulvár jelleg, s az, hogy – főleg a nyomtatott sajtónál – a német tulajdonosok révén meghatározó a német befolyás. A régióban sok esetben hiányzik az újságírók közti szolidaritás (például az Obán-kormány idején Magyarországon, vagy a Cseh Televízió sztrájkja alatt). (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?