Leszek Miller távozott

Varsó. Lemondott tegnap kormányfői posztjáról Leszek Miller, helyére Aleksander Kwasniewski államfő Marek Belkát nevezte ki. Tegnapi televíziós búcsúbeszédében Miller sokat bírált kormányzati tevékenységét vette védelmébe. „Két és fél éven át csaknem mindenért bíráltak” – mondta keserűen.

Varsó. Lemondott tegnap kormányfői posztjáról Leszek Miller, helyére Aleksander Kwasniewski államfő Marek Belkát nevezte ki. Tegnapi televíziós búcsúbeszédében Miller sokat bírált kormányzati tevékenységét vette védelmébe. „Két és fél éven át csaknem mindenért bíráltak” – mondta keserűen. „Hol liberalizmussal vádoltak, mert meg akartam könnyíteni a vállalatok életét, hol pedig mint szocialistát, mert megkíséreltem a fenyegetett dolgozókat megmenteni a felmondástól.” Kormánya legnagyobb sikerének Lengyelország európai uniós csatlakozását nevezte. Miller március végén jelentette be, hogy május 2-án távozik hivatalából, miután a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség képviselőinek egy csoportja Marek Borowski házelnök vezetésével új baloldali pártot alapított, és ezzel a kormánypárt kettészakadt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?