Lengyelország a cseh határszakaszon is megerősítette az ellenőrzést

Csehország határátkelő

Lengyelország a cseh határszakaszon is intenzívebbé tette a közúti ellenőrzést, miután hasonló intézkedéseket vezetett be a lengyel–szlovák határ közelében – közölte meg csütörtökön Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

A kormányszóvivő a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádióban megerősítette Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettesnek, a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökének szerda esti közlését. „A biztonsági ügyekért felelős kormánytagként elrendeltem, hogy a Szlovákiával és a Csehországgal közös határon kiemelt ellenőrzést vezessünk be” – mondta Kaczynski.

Müller kifejtette: egyebek között azt ellenőrzik, hogy buszokon és a határon átkelő nagyobb járműveken nem szállítanak-e olyan illegális határátlépést elkövető személyeket, akik a balkáni útvonalon akarnak Európába jutni. Cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a határokat „sorompóval zárnák le”, vagyis visszaállítanák az állandó ellenőrzést a határátkelőkön.

A megerősített közúti ellenőrzést azért vezetik be, mert Németország nemrég jelezte aggodalmát amiatt, hogy a balkáni útvonalon növekszik az illegális bevándorlás – magyarázta a szóvivő.

A növekvő migrációs nyomás oka Müller szerint az Európai Unió (EU) „hibás migrációs politikája”, a bevándorlást serkentő „nyitott ajtók politikája”. A megoldandó fő probléma az, „hogy ki léphet be az EU területére, nem pedig az, hogy ezen belül ki utazhat” – húzta alá.

Cáfolta, hogy az ellenőrzést a lengyel–német határon is bevezetnék. „Egyelőre erre nincs szükség” – tette hozzá. Hétfőn Müller lehetségesnek nevezte a lengyel-német határ ellenőrzését is az olaszországi migrációs útvonal miatt. „Elemezzük a Lampedusa felől érkező illegális bevándorlást” – mondta Müller.

Nancy Faeser német belügyminiszter kedden jelezte, hogy Berlin a határellenőrzés szigorítására készül az illegális belépések számának emelkedése miatt. Elmondta, hogy megkezdik előkészíteni az átkelők állandó ellenőrzését az országhatár Lengyelországgal és Csehországgal közös szakaszán.

Csütörtökön Faeser lengyel hivatali kollégájával, Mariusz Kaminskivel egyeztetett az ügyben. A megbeszélés után Kaminski a belügyi tárca honlapján közzétett közleményben bejelentette: a lengyel és a német hatóságok szorosabbá teszik az együttműködést az illegális bevándorlás elleni küzdelemben, e célból létrejön egy cseh, lengyel és német rendvédelmisekből álló munkacsoport.

A lengyel tárcavezető cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Berlin állandó ellenőrzést vezetne be a Schengen-övezet egyik belső határát képező lengyel–német határszakaszon.

A szlovák és a cseh határ közelében az év eleje óta növekszik a feltartóztatott illegális határátlépést elkövető személyek száma. A szlovák határszakaszon szerdáig mintegy ötszáz, a cseh szakaszon több mint száz illegális belépési kísérletet regisztráltak, míg tavaly az év azonos időszakában csak mintegy 70, illetve 50 eset volt.

Kaminski csütörtöki közlése szerint szerdától Lengyelországban mintegy 150, Németországba tartó közel–keleti és afrikai migránst tartóztattak fel, az őket szállító embercsempészek német vízummal, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?