Lengyel V4 elnökség: közös uniós fellépés, védelmi együttműködés

Varsó |

<p>A négy visegrádi ország európai uniós fellépésének összehangolása mellett a térség védelmi együttműködésének erősítésére összpontosít Varsó a csoport elnökeként.</p>

A lengyelek július elsején veszik át a csehektől a V4-ek néven ismert csoport vezetését, amelyhez Lengyelországon és Csehországon kívül Magyarország és Szlovákia tartozik.

Az egyéves elnökség kiemelt feladataként Donald Tusk kormányfő a négy ország szorosabb együttműködésének megalapozását nevezte meg a "smart defence" (okos védelem) területén. Véleménye szerint eljött az ideje, hogy a szövetségesek erőforrásainak közös igénybevétele már nemcsak írásos megegyezésként, hanem "gyakorlati, valós védelmi projektként működjön, amely észlelhető módon növeli a védelmi lehetőségeket" - olvasható a miniszterelnöki hivatal honlapján.

Varsó prioritásként kezeli a V4 uniós fellépéseinek összehangolását is, amelyet az EU-csúcsok előtti rendszeres egyeztetések fenntartásával, szakértői konzultációkkal kíván elérni. Kiemelt jelentőségűnek tartja a 2014 és 2020 közötti időszakra készülő uniós költségvetés tervezetén belül a kohéziós támogatás fenntartásának közös szorgalmazását, illetve a regionális politika egységesítését.

Az adósságválság orvoslásának zálogát Lengyelország szintén a térség szoros együttműködésében látja: egyebek között a regionális piac egységesítésében és a közös digitális piac létrehozásában. Fontosnak nevezi az egész közép-európai régió összefogásának megalapozását, amely elősegítené a térség infrastruktúrájának összekötését és közös fejlesztését, illetve az energiabiztonság biztosítását.

Lengyel szakértők is úgy vélekednek, hogy az orosz nyersanyagoktól függő térség számára kiemelt jelentőségű az észak-déli gázvezeték létrehozása, amely az energiaforrások diverzifikálása mellett az energia exportját is lehetővé tenné, így növelné az egész régió nyersanyagpiaci jelentőségét. A lengyelek a palagáz kitermelésének kérdésére is összpontosítanak, illetve az atomenergetikai együttműködést is szorgalmazni fogják a régióban.

A visegrádi csoportot 1991. február 15-én a magyarországi Visegrádon alakította meg Antall József magyar miniszterelnök, valamint Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő. Csehszlovákia kettéválásával a visegrádi hármasból négyes lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?