Lengyel segélyumbulda

London/Varsó. A Nagy-Britanniában dolgozó lengyel vendégmunkások fele duplán, otthon és a fogadó országban is igényelte a gyermeksegélyt. A főként eldugott, kis településekről származók abban bíztak, hogy a brit hatóságok nem fognak rájönni a turpisságra – közölte a BBC internetes hírszolgálata.

London/Varsó. A Nagy-Britanniában dolgozó lengyel vendégmunkások fele duplán, otthon és a fogadó országban is igényelte a gyermeksegélyt. A főként eldugott, kis településekről származók abban bíztak, hogy a brit hatóságok nem fognak rájönni a turpisságra – közölte a BBC internetes hírszolgálata. Az uniós törvények szerint a bevándorló munkások más országban lakó gyermekeik után támogatásban részesülhetnek, azonban ezt az igényt nem nyújthatják be egyszerre két országban.

Két évvel ezelőtt Gdansk térségében az illetékeseknek még csupán két kérelmet kellett ellenőrizniük, amelyeket a szigetországban dolgozó lengyelek nyújtottak be. Idén azonban már 1500 kérelem van elbírálás alatt. A BBC a 16 lengyel régióból kilencben gyűjtött adatokat, s ebből kiderült, hogy hat térségben a kérelmezők egyharmada-fele duplán nyújtotta be igényét a támogatásra. Az angol kormányt évente nagyjából 2 milliárd font veszteség éri a hamis segélykérelmek miatt – ebben a most kipattant lengyel segélyumbulda azért nem jelent számottevő összeget. A jelentés szerint a 2004 óta Kelet-Európából Nagy-Britanniába érkezett munkások 70 százaléka lengyel, ám a közülük valamiféle segélyre jelentkezők száma az arányokat tekintve alacsonyabb, mint a többi országból érkezetteké. Frank Field korábbi népjóléti miniszter hangsúlyozta: itt az ideje, hogy a brit kabinet megszigorítsa a vendégmunkások szociális támogatását. A 600 ezer szigetországbeli vendégmunkásból az utóbbi két évben közel 17 ezren folyamodtak valamilyen segélyért, ám ennek túlnyomó többségét elutasították.

Lech Kaczynski hazatérésre buzdította az EU nyugati tagállamaiba áttelepült lengyel állampolgárok százezreit azon a közelmúltban megtartott varsói tanácskozáson, amelyet az államfő a kivándorlási hullámnak szentelt. Becslések szerint 1 millió 200 ezer lengyel települt át a jobb életkörülmények reményében más uniós tagállamba 2004 óta. Az átlagéletkoruk 26 évre tehető. A 600 ezer lengyelt vonzó Nagy-Britanniában készült tanulmányok szerint az áttelepültek 20 százaléka döntött úgy, hogy végleg a befogadó országban marad, 20 százalék biztos abban, hogy hazatér, és 60 százalék még mindig bizonytalan. „Ebből a 60 százalékból kell a lehető legtöbb embert meggyőzni arról, hogy Lengyelországban van a helye“ – fejtegette Kaczynski. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?