Lendvai: szélsőjobbosok támadtak a melegekre

Budapest |

<p><span class="dropcap">A</span>z MSZP parlamenti frakcióvezetőjeaz MTI-nek szombaton azt mondta, hogy ugyanazok az emberek támadtak a budapesti melegfelvonulás résztvevőire, akik a szélsőjobboldali politikai megmozdulásokon vesznek részt.</p>

Ugyanazok támadták a felvonulókat, akik a szélsőjobboldali politikai megmozdulásokon szerepelnek. Összenő, ami összetartozik - fogalmazott Lendvai Ildikó.
A politikus szerint a szexuális irányultság nem érdem és nem bűn, az azonban mindenképpen bűn, ha megtámadják azokat, akik orientációjukat vállalják. Lendvai Ildikó szolidaritását fejezte ki mindazokkal, akiket a felvonulás résztvevői, szimpatizánsai vagy az őket védő rendőrök közül megtámadtak.
Hangsúlyozta, hogy ma kevés jogi fogódzó van a megbélyegzés és a kirekesztés ellen, az ilyen jogi kísérletek ugyanis hol a parlamenti kétharmados többség hiányába, hol az Alkotmánybíróság "falába ütköztek".
Hozzátette: az erőszakot most is tiltja a törvény, és biztos benne, hogy elítéli az ország is. "Akik itt ma egy kisebbséget támadtak durva, erőszakos módon, tudniuk kell, hogy valójában ők vannak kisebbségben az ország tisztességes többségéhez képest" - szögezte le Lendvai Ildikó. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?