Lendvai Ildikó szerint 2010-ig kitartanak a szocialisták

Budapest |

<p>Ha a jövő évi költségvetést elfogadja az Országgyűlés, kitart az egypárti szocialista kormány 2010-ig, a ciklus végig - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek. A politikus bízik abban, hogy az SZDSZ-szel rá tudnak lépni a megegyezés útjára.</p>

A két párt közötti "igazi vita" a jövő évi kiadáscsökkentés nagyságrendje körül lesz - vélekedett Lendvai Ildikó. Szerinte egyetértés van abban, hogy legyen költségvetési plafonra vonatkozó törvényi kötelezettség, az MSZP ennek jogtechnikai formáját illetően teljesen nyitott. Hozzátette azonban: a jogszabály tartalmáról komolyabb és részletesebb szakmai egyeztetésre van szükség, főként azért, mert a jövő évi büdzsét a kormány már benyújtotta a parlamentnek.

Az SZDSZ-es adócsomagról szólva úgy fogalmazott: a két frakciónak, ha felelősen cselekszik, látnia kell azokat a plusz forrásokat, amivel a liberálisok számolnak, ezért itt tételről tételre kell haladni az egyeztetéseken. Hangsúlyozta: "az MSZP a családtámogatások és a szociális rendszer ésszerűsítését és igazságosabbá tételét szolgáló újragondolás előtt nyitott", de elutasít minden olyan javaslatot, amely a közepesen, vagy az annál rosszabbul élő társadalmi csoportokat a mainál rosszabb helyzetbe hozza.

A szocialista politikus összességében lát esélyt az SZDSZ-szel való megegyezésre, és arra, hogy lesz elfogadott adó- és költségvetési törvénye az országnak.

A Robin Hood-adóról beszélve azt mondta: az MSZP annak ellenére bízik a törvényjavaslat elfogadásában, hogy ebben a pillanatban még egyik ellenzéki párt sem támogatja, mert az előterjesztés célját senki sem vonta kétségbe.

A frakcióvezető szerint a kormányfő személyének kérdése, mint komolyan vehető politikai kérdés eltűnt "a parlament színpadáról", mivel az SZDSZ sem akar személyi kérdésekről tárgyalni, az MSZP pedig egységes Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és programja mögött.

Lendvai Ildikó azt mondta, a szocialisták nem olyan egypárti kormányzásra készülnek, amelyben csak átvészelni akarják a 2010-ig tartó időszakot, hanem végig szeretnék vinni a programjukat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?