Lemondott a szlovén gazdasági miniszter, mert csalással vádolják

Zágráb |

<p>Lemondott posztjáról Szlovénia új gazdasági minisztere, Jozef Petrovic, miután a médiában olyan információk jelentek meg, hogy két évvel ezelőtt része volt egy több millió eurós csalásban, amelyet állami pénzekkel követtek el.</p>

Petrovic, aki Miro Cerar miniszterelnök pártjának tagja, a kormányfővel folytatott konzultáció után, péntek este jelentette be döntését. Hozzátette, hogy nem követett el törvénytelenséget, csak azért mondott le, hogy bizonyítani tudja az ellene felhozott vádak alaptalanságát.

A sajtóban megjelent információk szerint Cerar két évvel ezelőtt igazgatója volt egy, az államnak irodafelszereléseket szállító vállalatnak. A cégnél a korrupcióellenes vizsgálat során csalást állapítottak meg, ugyanis árak rögzítéséről egyezett meg más vállalatokkal, és így eurómilliókkal károsították meg az államot. 

Cerar miniszterelnök elfogadta alig egy hónapja hivatalban lévő miniszterének a lemondását, de sajnálatát fejezte ki a távozása miatt. A kormányfő azt is jelezte, hogy bízik Petrovic ártatlanságában. Jozef Petrovic a második kormánytag, akit a fiatal szlovén kormány néhány napon belül elveszít. Violeta Bulc miniszterelnök-helyettes azért távozott a kabinetből, mert ő lesz az ország új képviselője az Európai Bizottságban Alenka Bratusek volt kormányfő helyett, akit az Európai Parlament képviselői nem találták alkalmasnak erre a feladatra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?