Legalább 10 ezer halottja volt a Tienanmen téri vérontásnak

Tienanmen
Peking |

Egy most nyilvánosságra hozott brit archív dokumentum rémálomba illő beszámolót ad arról, hogy taposta el a kínai hadsereg 1989-ben a demokráciát követelő tüntetőket.

„A legszerényebb becslés szerint minimum 10 ezren haltak meg” – írta akkor Nagy-Britannia pekingi nagykövete, Alan Donald Londonba küldött titkos táviratában. A Brit Nemzeti Levéltárban őrzött, a történtek után 28 évvel nyilvánosságra hozott dokumentumba az AFP francia hírügynökség is betekinthetett.

Az 1989. június 5-én, a mészárlás után egy nappal keltezett becslés csaknem tízszer akkora, mint az akkoriban elfogadott adatok, amelyek szerint több száz és több mint ezer között lehetett az áldozatok száma.

Jean-Pierre Cabestan francia Kína-szakértő szerint azonban hiteles a brit nagykövet által közölt szám. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi években a titkosítás alól feloldott dokumentumok szinten hasonló nagyságrendről számolnak be. „Ez két független forrás, amely ugyanazt mondja”.

A brit nagykövet által említett szám „nem annyira meglepő, tekintve, hogy mennyien voltak Pekingben, és milyen sok embert mozgósítottak a kínai kormány ellen” – hangsúlyozta Cabestan, a hongkongi Baptista Egyetem Kína-szakértője, aki a megtorlást követő napokban Pekingben volt.

Alan Donald jelentése megdöbbentő tanúvallomást tartalmaz a június 4-re virradóra elszabadult erőszakról, amikor a hadsereg behatolt a fővárosba, hogy véget vessen a kommunista hatalom jelképének számító, hatalmas Mennyei béke terén hét héten át tartó tüntetéseknek.

Előrehaladás közben a „27. hadsereg csapatszállító páncélos járművei tüzet nyitottak a tömegre, mielőtt átgázoltak volna rajta” – írta a nagykövet, egy titkos forrásra hivatkozva, aki „egy közeli baráttól, az államtanács egyik jelenlegi tagjától” kapta az értesülést.

A diákok azt hitték, hogy még egy órájuk van távozni a térről, de a páncélosok öt perc múlva rájuk támadtak” – írta Alan Donald. 

A tüntetőket „darabokra szaggatták a lövedékek” a jelentés szerint.

A kínai vezetés tabuként kezeli az adott időszakot. 1989. június végén közölte, hogy „az ellenforradalmár zavargások” megtorlása során 200 civil és a rendvédelmi erők „több tucatnyi” tagja halt meg.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?