Lecsap a Pentagon a szomáliai kalózokra?

Washington |

<p>Az amerikai védelmi minisztérium támadásokat fontolgat a szomáliai kalózbázisok ellen - közölték hétfőn katonai források.</p>

 A Pentagonban javaslatok készülnek arra is, hogy a kalózok szárazföldi központjai elleni akciókkal egyidejűleg segítséget nyújtsanak a szomáliai kormánynak a biztonsági erők kiképzéséhez és hatékony parti őrség kialakításához.
    A névtelenséget kérő katonai tisztviselők szerint a javaslatok - amelyeket Barack Obama kormánya elé terjesztenek - összehangolt nemzetközi fellépést irányoznak elő a kalóztevékenység visszaszorítására.
    A Pentagonból származó értesülés szerint olyan komoly katonai akció nem szerepel a lehetséges tervekben, mint az amerikai erők 1992-94-es szomáliai küldetése volt, amelyben 42 amerikai katona halt meg.
    Biztonsági elemzők szerint a nemzetközi tengerhajózás vonalainak biztonságosabbá tételéhez fel kell számolni a térségben a kalózok szárazföldi háttérhálózatát. "Valójában nincs mágikus megoldás, meg kell semmisíteni a bázisokat" - mondta James Carafano, a washingtoni Heritage Foundation kutatóintézet munkatársa.
    A Fehér Ház közlése szerint Barack Obama elnök - aki személyesen adott engedélyt a szomáliai kalózok fogságába esett amerikai hajóskapitány fegyveres kiszabadítására - kezébe vette a kalózok elleni fellépés irányítását. Washington állítólag más országokkal és a hajózási társaságokkal is egyeztet annak érdekében, hogy a hajókat biztonságosabbá tegyék, meghiúsítsák a támadásokat, és eljárást indítsanak az elfogott kalózok ellen.
    Elemzők szerint szinte lehetetlen teljes egészében ellenőrizni a szomáliai kalózok garázdálkodásának területét, amely akkora, mint a Földközi- és a Vörös-tenger együttvéve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?