Nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai a biztonság kérdéseiben – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Lavrov: Nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai
Egyedül csak az világos, hogy ha és amikor, egy bizonyos időpontban a nyugati szomszédaink - és a szomszédságtól nem lehet elszakadni -, a nyugati szomszédaink és korábbi partnereink hirtelen érdeklődni kezdenek majd az európai biztonsággal kapcsolatos közös munka valamilyen módon történő helyreállítása iránt, akkor ez a helyreállítás nem sikerül majd
– mondta Lavrov.
A tárcavezető egyebek között nehezményezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy európai politikai közösség létrehozását javasolva mindenkit meginvitált, kivéve Oroszországot és Fehéroroszországot. Emellett azt is kifogásolta, hogy Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Annalena Baerbock német külügyminiszter pedig nyíltan arról beszélt, hogy az európai biztonságot Oroszország ellenében és nem vele együtt kell kiépíteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.