Lavrov: a nyugati szankcióknak következményei lesznek

Moszkva |

<p>Az Oroszországot sújtó nyugati szankciók elfogadhatatlanok és nem maradnak következmények nélkül - figyelmeztette az Európai Uniót és az Egyesült Államokat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter amerikai kollégájával folytatott keddi telefonbeszélgetése során.</p>

Az orosz külügyi tárca által kiadott sajtóközlemény szerint a hívást John Kerry, az amerikai diplomácia vezetője kezdeményezte.

    "A Krími Autonóm Köztársaság lakosai a nemzetközi jognak és az ENSZ-alapokmánynak megfelelően éltek demokratikus jogaikkal, ezt Oroszország elfogadja és tiszteletben tartja" - mondta Lavrov a tájékoztatás szerint.

    A két politikus beszélgetésére néhány órával azután került sor, hogy a Kremlben aláírták az orosz-krími megállapodást a függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Krími Köztársaság és Szevasztopol csatlakozásáról az Oroszországi Föderációhoz.

    Lavrov lényegében megismételte Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi kijelentését, amely szerint Moszkva megtorolja az általa agressziós cselekménynek tekintett nyugati szankciókat.

    Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő elmondta, hogy John Kerry közölte kollégájával, az Egyesült Államok törvénytelennek és elfogadhatatlannak tartja a krími népszavazást és a félsziget átvételét.

    "Nem fogadjuk el a történteket, a döntésnek további következményei lesznek. Újabb szankciókat készítünk elő, semmilyen lehetőséget nem zártunk ki" - mondta a szóvivő.

    Barack Obama amerikai elnök hét orosz politikus és két krími szakadár, valamint két volt ukrán tisztségviselő ellen rendelt el hétfőn vízumkiadási tilalmat és számlabefagyasztást. A szankciók vonatkoznak többek között Putyin két főtanácsadójára, a parlament felsőházának elnökére, az egyik miniszterelnök-helyettesre, az önjelölt krími kormányfő és a krími törvényhozás elnökére, valamint Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnökre is. A washingtoni szankciókkal egy napon az Európai Unió külügyminiszterei 13 orosz és nyolc oroszbarát ukrán vezető ellen fogadtak el hasonló korlátozásokat.

(Frissítve: 20.26)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?