Lavrov: a harmadik világháború nukleáris és pusztító lenne

Szergej Lavrov

A harmadik világháborút atomfegyverekkel vívnák, és pusztító hatása lenne - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán a Daily Mail című brit napilap szerint.

A lap emlékeztetett arra, hogy a genfi leszerelési konferencián kedden lejátszott videóüzenetében Lavrov azt mondta: elfogadhatatlan Oroszország számára, hogy több európai ország területén amerikai nukleáris fegyver van. Azt hangoztatta, hogy az amerikai atomfegyverek európai állomásoztatása megsérti az atomsorompó-szerződést. Sürgette az atomfegyverek visszaszállítását az Egyesült Államokba, valamint a kapcsolódó európai infrastruktúra megsemmisítését.

Lavrov azt is leszögezte: Oroszország elkötelezettje annak, hogy megakadályozzák a tömegpusztító fegyverek elterjedését, és mindent elkövet annak érdekében, hogy ilyen fegyverek ne jelenjenek meg Ukrajnában. Azzal vádolta meg Kijevet, hogy atomfegyver beszerzésére törekszik.

Vlagyimir Putyin orosz elnök már vasárnap bejelentette, hogy a nyugati országok "barátságtalan lépései" miatt különleges készültségbe helyezi a nukleáris elrettentő erőket. Putyin még az Ukrajna elleni támadás múlt csütörtöki megindítása előtt jelezte: soha nem látott következményekkel szembesülhetnek azok, akik beavatkoznak a konfliktusba.

Lavrov szerdán arról is beszélt, hogy Moszkva készen áll a béketárgyalások második fordulójára, de szerinte Kijev az Egyesült Államok kérésére szándékosan késlelteti a folyamatot. A második fordulót a tervek szerint szerda este tartják a fehérorosz-lengyel határ közelében. A megegyezésre tett diplomáciai kísérletek a hétfői első fordulóban nem vezettek eredményre.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?