Lakosságarányosan Csehország fogadta be a legtöbb ukrán menekültet az EU-ban

ukrán válság k

A lakosság arányát figyelembe véve Csehország nyújtott menedéket a legtöbb ukránnak az Európai Unióban, szám szerint pedig Németországot választották úti célként a legtöbben azok közül, akik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt kényszerültek elhagyni hazájukat – közölte szerdán június végi adatok alapján az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.

Eddig csaknem 4,07 millióan hagyták el Ukrajnát a tavaly februárban kezdődött orosz invázió miatt és kaptak ideiglenes védelmet uniós tagországokban. A menekültek számát tekintve Németország áll az első helyen 1 133 420 fővel, Lengyelország a második 977 740, Csehország pedig a harmadik 349 140 befogadott menekülttel. 

Május végéhez képest az unióban tartózkodó ukrajnai menekültek száma 45 800-zal, azaz 1,1 százalékkal nőtt. A legnagyobb mértékű növekedést júniusban Németországban, Csehországban és Írországban rögzítették.

Lakosságarányosan a 10,5 milliós Csehország nyújtott ideiglenes védelmet a legtöbb ukrajnai menekültnek: június végén 32,2 menekült jutott ezer lakosra. Csehországot a listán Lengyelország (26,6), Észtország (25,8), Bulgária (24,9) és Litvánia (24,7) követi. Ez a szám az EU összes tagállamát tekintve átlagosan 9,1.

Az ideiglenes védelemben részesülő külföldiek több mint 98 százalékát tették ki az ukrán állampolgárok, akiknek 46,6 százaléka nő, 34,4 százaléka gyermek és 19 százaléka időskorú férfi – derült ki az Eurostat által közölt adatokból.

A Noviny cseh hírportál a PAQ kutatóintézetre hivatkozva szerdán arról számolt be, hogy Csehországban az ukrán menekültek kétharmadának a jövedelme a szegénységi küszöb alatt van, és jelentős részük szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik. A felmérés eredménye szerint a menekültek 68 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg a háztartások 45 százalékának a megtakarításai kevesebb mint egy hónapra elegendők. A munkaképes menekültek 67 százaléka talált munkát, de több mint felük a képzettsége alatti, több mint 40 százalékuk pedig a képzettségét jelentősen alulmúló munkakörben dolgozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?