Küszöbön áll egy korlátozott nyugati katonai csapás

Damaszkusz/Bejrút/Ammán/Washington/Kairó/Bandar Seri Begawan |

<p>Chuck Hagel védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok hadserege felkészült a Szíria elleni fellépésre, különböző sajtóértesülések szerint napokon belül nyugati katonai akció indulhat Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen, ez azonban várhatóan mind katonai szempontból, mind céljait tekintve korlátozott lesz.</p>

"Megtettük a szükséges előkészületeket, hogy teljesíteni tudjunk bármit, amit az elnök elrendel" - közölte a Bruneiben tartózkodó Hagel. Jelenleg négy amerikai romboló állomásozik nem messze a szíriai partoktól, lőtávolságukon belül számos szíriai szárazföldi célpont található. A hadsereg a lehetséges légicsapásra is felkészült. Az Egyesült Államok egyes várakozások szerint a tengerről és/vagy a levegőből indítandó, manőverező robotrepülőgépekkel fog csapást mérni kiválasztott célpontokra.    Az NBC News amerikai hírtelevízió értesülései szerint a Szíria elleni rakétacsapások akár már csütörtökön megindulhatnak. Az NBC által idézett kormányzati illetékesek szerint a három - más források szerint két - napig tartó csapássorozat korlátozott lesz, és a katonai fellépés inkább üzenetet hivatott közvetíteni Aszadnak, mintsem erőinek meggyengítését célozná.    Szíriai ellenzéki források is arról számoltak be kedden, hogy nyugati hatalmak napokon belül katonai akciót indítanak Aszad erői ellen. A Reuters hírügynökség értesülései szerint ugyanakkor az esetleges akció célja csak és kizárólag az elrettentés lesz a vegyi fegyverek újbóli bevetésétől, nem pedig az Aszad-rezsim megdöntése.    Az állítólag közelgő katonai fellépés oka, hogy az ellenzék vádjai szerint az Aszadhoz hű hadsereg a múlt héten gáztámadást hajtott végre Damaszkusz egyik külvárosában, több száz ember halálát okozva. Ezzel Aszad egyes nyugati politikusok szerint átlépett egy határt a közel két és fél éve tartó és eddig 100 ezer halálos áldozatot követelő polgárháborúban. Damaszkusz szerint viszont a lázadók vetettek be vegyi fegyvert.    Az ENSZ hétfőn szakértőket küldött a helyszínre annak megállapítására, hogy valóban ideggázzal támadott-e a hadsereg, de a szakemberek munkája súlyos akadályokba ütközött: hétfőn orvlövészek rálőttek az őket szállító autók egyikére, kedden pedig el kellett halasztaniuk a vizsgálódást.    A keddi vizsgálat  elhalasztását a szíriai kormányzat azzal indokolta, hogy a felkelők között viták vannak a biztonsági intézkedéseket illetően. Az ENSZ keddi közleményében arra szólította fel a feleket, hogy garantáljanak biztonságos áthaladást és hozzáférést az ellenőrök számára.    Az 22 államot tömörítő Arab Liga keddi nyilatkozata a szíriai kormányt tette felelőssé a gáztámadásért, az elkövetőket pedig "háborús bűnösöknek" minősítette, akiknek nemzetközi törvényszék előtt kell felelniük tetteikért. Az arab államok felszólították az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjait, kerekedjenek felül nézeteltéréseiken, és lépjenek fel a szíriai vérontás megfékezése érdekében.    A BT-ben a nyugati államok, illetve Oroszország és Kína nézeteltérései miatt mindeddig nem hoztak kényszerítő lépéseket a két és fél éve tartó szíriai polgárháborúval kapcsolatban.    Az amerikai és orosz álláspontok kedden sem közeledtek, sőt Washington bejelentette, hogy elhalasztották azt az orosz-amerikai külügyi találkozót, amelynek témája a szíriai helyzetre politikai rendezést kereső nemzetközi konferencia összehívása lenne. Az orosz külügy csalódottságának adott hangot emiatt.    Szaúd-Arábia külügyminisztere ugyanakkor "határozott és erőteljes" lépéseket sürgetett az Aszad-rezsimmel szemben, az Arab Liga pedig a jövő héten külügyminiszteri szintű találkozót tart a kérdésben.    Az állítólagos vegyi támadásra adandó esetleges katonai válasz megvitatása érdekében David Cameron brit miniszterelnök csütörtökre összehívatta a parlament alsóházának rendkívüli ülését.     "Lesz egy világos kormányindítvány és egy szavazás arról, miként válaszoljon az Egyesült Királyság a vegyifegyver-támadásokra" - írta Twitter-üzenetében a kormányfő kedden.    Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy egy nyugati támadás az egész térséget lángba boríthatja. Ha a nyugati nagyhatalmak az Aszad-rezsim megdöntésére irányuló csapás mellett döntenének, akkor "nem zárhatóak ki a szélsőséges reakciók, kiváltképp Irán részéről, és még egy ismeretlen változó kerülne az egyenletbe: az oroszok" - mondta az AFP hírügynökségnek Joseph Bahout, a párizsi Science Po egyetem professzora.     Ezt kedden Irán is megerősítette, amikor közölte, hogy "bármiféle Szíria elleni katonai csapás veszedelmes következményekkel járna a régió számára".    Pont ezért tíz nyugati és arab állam vezető katonai tisztségviselői kedden egy Jordániában tartott tanácskozáson abban értettek egyet, hogy a Szíria elleni esetleges támadás csak bizonyos célpontokat érintsen.     "Arra jutottunk, hogy a célzott rakétatámadások jelentenék a legfelelősségteljesebb és legtartósabb választ, amennyiben szükségessé válik a nemzetközi közösség beavatkozása Szíriában" - közölte a jordániai hadsereg egyik illetékese.     A Reuters értesülései szerint hétfőn a szíriai ellenzék már át is adott egy potenciális katonai célpontokat tartalmazó listát nyugati tisztviselőknek.    Orosz lapok ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy Szíria korszerű orosz légvédelmi rakétarendszerekkel rendelkezik, amelyek megnehezíthetik a Nyugat számára a kormányerők elleni légitámadást. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?