<p>Magyarország, a vég nélküli iga címmel közölt elemzést a Le Monde című francia napilap hétvégén megjelenő magazinja.</p>
Külföldi sajtó Magyarországról
A szerző, Joelle Stolz szerint a "nacionalista konzervatív Orbán Viktor Magyarországa éppen most találja fel az indulati demokráciát: egyedülálló módon, legalábbis az Európai Unióban, a parlamentet a hatalom igényei szerint rángatja, miközben a közvélemény érzelmeivel játszik". "A huszáros módszer" példájaként említette a tudósító, hogy az ároktői banda ügye miatt a parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának felső korlátját a kiemelkedő súlyú bűncselekményeknél, vagyis egy napi aktualitást kihasználva a kormány a választások közeledtével kielégítette a szélsőjobboldali választótábor rendpárti igényét. Idézte a lap a Helsinki Bizottságot, amely szerint nemcsak az alkotmánnyal, hanem az ország nemzetközi kötelezettségvállalásaival is ellentétes a törvény. A tudósító szerint nem kétséges, hogy Budapestet ezért el fogják ítélni az európai intézmények, s a parlament kénytelen lesz módosítani a törvényt, de addig "sok víz lefolyik még a Dunán és a választások is le fognak zajlani". A három csapás törvény a lap szerint számos "perverz hatással" járt a szegénység által leginkább érintett cigányokra nézve: egy fiatal romát például csak azért ítéltek 11 évre egy takaró eltulajdonítása miatt, mert visszaeső volt. Miközben a szegényekkel szemben szigorú, a gazdagokkal szemben kíméletesebb a magyar igazságszolgáltatás, leszámítva azt, amikor Orbán Viktor politikai ellenfeleiről van szó - jegyezte meg a tudósító, megemlítve Eva Rezešová "szlovák milliomos" esetét is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2021. 11.06.
Most fog csak igazán beindulni Fico – figyelő
2020. 02.02.
A csehszlovákiai magyar nyomtatott sajtó 100 éve
2016. 08.10.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.