Panoráma

A csehszlovákiai magyar nyomtatott sajtó 100 éve

Trianon nemcsak határváltozást, a magyar nemzetrészek leszakadását és magyarok új államalakulatokba, kisebbségi sorba kerülését jelentette, hanem alapjaiban változtatta meg az addigi sajtórendszert és az olvasási szokásokat.
Csanda Gábor

2020. február 2. 19:00

A csehszlovákiai magyar nyomtatott sajtó 100 éve
- Képarchívum

A kezdeteket, a hőskort hősiesnek egyáltalán nem mondható kaotikus küzdelem jellemezte: küzdelem az olvasóért és a véleményalakításért az első Csehszlovák Köztársaság megváltozott viszonyai közepette. Az államfordulat előtti sajtóhálózat felbomlott, a magyarországi lapok behozatalát tiltották, a meglévő helyi lapok vagy megszűntek, vagy folyamatos kísérletezésre kényszerültek az eszmeileg rendkívül sokszínű olvasók kegyeinek elnyeréséért. A magyar sajtó tehát a kezdetekben teljesen a háttérbe szorult, hogy néhány év múlva kétes színvonalú lapok százainak adja át a helyét. Az 1920-as évek elejének páratlanul dinamikus pezsgésében sok olvasó úgy járt, mint a Kosztolányi-regény Vajkay Ákosa: olyan lapot járatott vagy vásárolt, mely éppenséggel a meggyőződésével vagy érdekeivel homlokegyenest ellentétes nézeteket képviselte.

A dilettantizmus kora

Erre az időszakra, mely nagyjából az 1920-as évek közepéig tartott, tehát a polgári demokrácia térnyerése idején a lapok gyors születése és megszűnése volt jellemző, valamint az alacsony színvonal, a dilettantizmus. Megesett, hogy egyszerre akár nyolc napilapból is lehetett választani, csak éppen mind erőtlen és komolytalan volt. Naponta mintegy 50 000 példány fogyott el csak napilapból, s kb. 100-ra tehető az összes magyar sajtótermék száma, beleértve a kárpátaljaiakat is (akkor ez a terület is az első köztársasághoz tartozott). A teljes lapstruktúra felvázolására még a történészek és irodalomtörténészek sem vállalkoznak, annyira bő, annyira heterogén és annyira időszaki, valóban tiszavirág-életű sajtótermékekről van szó. Volt például Hajnal és Este című (irodalmi) lap is, de ezek tényleg szinte csak hajnaltól estig játszottak szerepet a kulturális és közéletben. Jellemző: volt Vagyunk is, ez hat hónapot élt meg a ’20-as évek elején. És persze sok olyan lap is volt, melynek nevét a későbbi korszakokban keletkezők vették fel újra, ezért ma is ismerősen csenghetnek: volt például Új Szó, kettő is (az egyik zsidó lap volt, a másik irodalmi), de volt Fáklya, Tábortűz, A Hét, sőt Irodalmi Szemle is. Az egész, két háború közötti időszakot tekintve mintegy 650 csehszlovákiai magyar lap létezett.

Emelkedő színvonal

A dilettáns hőskort lezáró korszakküszöbnek a Prágai Magyar Hírlap (PMH) 1922-es megjelenése tekinthető; ez a politikai napilap különösen 1925-től játszott nagy szerepet, amikor is élére a tehetséges Dzurányi László újságíró került: a lap jelentősége ekkortól a mai Új Szóéhoz hasonlítható. Szerkesztősége Prágában volt, belső munkatársai közé olyan jelentős személyiségek tartoztak, mint a költő Győry Dezső, a szintén költő, újságíró Darvas János (Darvas Iván színész édesapja), Neubauer Pál író vagy a rendkívül sokoldalú és kitűnő tollú Szvatkó Pál, a magyarországi szerzők közül különösen Móricz Zsigmondnak, novelláinak és regényeinek adott helyet. A lap ára 1 korona 20 fillér volt, azaz viszonylag drága napilapnak számított; a legolcsóbb napilap a 40 fillérbe kerülő pozsonyi Új Hírek volt. S ha már a pénznél tartunk, említsük meg, hogy a két háború közti időszakban a sajtónak és az újságírásnak, szerkesztésnek sokkal nagyobb becsülete volt a későbbieknél és sajnos a mainál is: Dzurányi László mint főszerkesztő például 7 ezer koronás fizetést kapott, szerkesztőtársai ennek felét, s ez a 3500 korona pontosan annyi volt, mint az abban a korban nagyon jól megfizetett középiskolai tanároké (összevetésként: a hivatalnok havonta 800 koronát keresett, a munkás 350-et). A legolvasottabb, ellenzéki, de liberális PMH-t a harmincas évek közepére magyarországi támogatással a fenntartás nélküli ellenzékiség sajtószervévé alakították, s a bécsi döntéssel (1938 ősze) szűnt meg. A lapnak rendkívül színvonalasak voltak a mellékletei is, némelyik fokozatosan önálló hetilappá alakult. A cenzúra folyamatosan rostálta: egyes cikkei helyén fehér foltok maradtak csak, a harmincas évek elején pedig három-három hónapra be is tiltották a nyomását. A betiltás miatt például az 1934 októberében elhunyt Grosschmid Géza szenátort (Márai Sándor apját) a PMH csak a december 25-i számában tudta búcsúztatni. (Félreértés ne essék: cenzúrázták a cseh és a szlovák lapokat is.) Sajnos, sem a kivételes tehetségű Dzurányiról, sem a kor legszínvonalasabb lapjáról, a PMH-ról máig nem készült átfogó monográfia, bár a lapot magát a Fórum Kisebbségkutató Intézet a közelmúltban digitalizálta, így honlapjának adatbázisában szabadon olvasható és kutatható.

A két háború közti cseh(szlo­vákiai) magyar sajtóról elmondható, hogy politikailag, eszmeileg, de tartalmilag is sokkal-sokkal színesebb és rétegezettebb volt a mainál. Politikai irányultságot és elköteleződést tekintve nagy általánosságban voltak jobb- és baloldali lapok, magukat függetleneknek vallók (és ezek közül több valóban független is volt), ellenzékiek (a mindenkori „cseh” kormánnyal szemben a nemzeti-sérelmi politikát folytatók), aktivisták (a kormányt nem támadó vagy a kormánypolitikát elfogadó), liberálisak, kommunisták és a középutas „harmadik kultúrfrontot” képviselők. Jelentős olvasótábort tudhattak magukénak a különféle irodalmi-kritikai, kultúrpolitikai, társadalmi és tudományos folyóiratok, hetilapok, ifjúsági és diáklapok, egyetemista lapok, szakmai-érdekvédelmi lapok, gazdaságpolitikai szemlék, művészeti lapok, helyi lapok, de volt magyar egyházi sajtó (több katolikus, református, evangélikus és zsidó lap), voltak pedagógiai, tudományos és ismeretterjesztő lapok, sportlapok, vicclapok (csak ezekből több mint tíz), színházi lap is vagy tíz, s végül két- és háromnyelvű lapok stb., stb. Színvonal és példányszám között sajnos sokszor a fordított arány érvényesült; Filep Tamás Gusztáv jegyzi meg a Kassai Naplóval kapcsolatban: „Nyilvánvaló, hogy a közönségtől magas nívója szigetelte el...”

Nő

Lapszemle

Említsünk meg néhány jelentősebb két háború közti sajtóterméket, valóban csak mutatóban s távirati stílusban. Napilapok: a kassai Esti Újság (ellenzéki), a 6 és 20 ezer közötti példányszámú Magyar Nap (1936–1938; kommunista), a komáromi, majd érsekújvári, végül pozsonyi A Reggel (1921–1933; aktivista), a legszínvonalasabb, Dzu­rányi László és Győry Dezső által szerkesztett pozsonyi Magyar Újság (1933–1938; aktivista), melyben a két Rezső, Peéry és Szalatnai is publikált, a szintén pozsonyi, ugyanazt a címet viselő, a sarlósok által is kedvelt pozsonyi Magyar Újság (1918–1928; független, „mérsékelt liberális”), a színvonalas Kassai Napló (1918–1929; független), melyben az ismertebb írók közül Márai Sándor, Mihályi Ödön, Tamás Mihály, Darkó István, Vozári Dezső és Fábry Zoltán is publikált, a kevésbé színvonalas, bulvár jellegű Kassai Újság (1920–1938), melynek azonban 1924 és 1926 között olyan szépirodalmi-kulturális melléklete volt, amelyben a kor elit szerzői – Babits, József Attila, Juhász Gyula, Karinthy, Kosztolányi, Krúdy, Móricz, Szabó Lőrinc, Tersánszky – is gyakran publikáltak, a pozsonyi Híradó (1919–1937; ellenzéki-konzervatív), továbbá a szintén Magyar Újság című (1919–1928; független) mérsékelt liberális napilap, mely érdemei mellett sok dilettáns írónak is publikálási lehetőséget nyújtott. A hetilapok közül megemlítendő az ipolysági társadalmi és irodalmi A Hét (1929–1934), valamint a Reinel János szerkesztette pozsonyi Magyar Néplap (1927–1936).
Folyóiratok: a Szvatkó Pál szerkesztette igen színvonalas prágai Új Szellem (1937–1938), a leghosszabb életű szépirodalmi-kritikai folyóirat, a pozsonyi konzervatív Magyar Minerva (1930–1939), az ipolysági társadalmi-irodalmi-közművelődési Magyar Család (1934–1938), melynek utolsó évfolyamait az antiszemitizmus hatotta át, az elsőként jelentkező, pozsonyi, majd bécsi Tűz (1921–1923), melynek fontos szerepe volt az irodalmi élet kibontakozásában is, például ez közölte Mécs László első verseit, a losonci, Scherer Lajos szerkesztette A Mi Lapunk (1921–1932) cserkészlap, a sarlósok központi fóruma, munkatársai közé tartozott Darkó István, Győry Dezső, Szalatnai Rezső, Szombathy Viktor, valamint a két Dobossy, Imre és László. Az Új Élet (1932–1944) katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat volt, szorosan együttműködött a szlovák és a cseh kultúra rangos képviselőivel. A jelentősebb folyóiratok közé tartozott még a kassai, majd tornaljai Magyar Írás (1932–1937), ezt Darkó István, majd Szombathy Viktor szerkesztette, egyik leggyakoribb szerzője Féja Géza volt. (Kevésbé ismert, hogy a folyóirat utolsó időszakában már a nemzetiszocializmussal nyíltan rokonszenvező írásoknak is teret adott.) A rövid életű, de nagyon színvonalas Tátra (1937–1938) irodalmi folyóiratot előbb Darkó István, majd Tamás Mihály vezette. A Szőnyi Endre szerkesztésében és kiadásában megjelenő Forum (1931–1938) építészeti és művészeti havilap a magas szakmai színvonalat képviselte. Fontos tanulmányok jelentek meg (alapítója, a köztársasági elnök nevéről Masaryk Akadémiának is nevezett) a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság Magyar Figyelő (1933–1935) című folyóiratában is. Végül említsük meg a pozsonyi kiadójú, Prágában nyomtatott és Stószon (Fábry Zoltán és Balogh Edgár által) szerkesztett Az Út című (1931–1936) baloldali kultúrpolitikai folyóiratot.

Az első bécsi döntés után, amikor is a szlovákiai magyarok többsége visszatért Magyarországra, korábbi lapjainak döntő hányada megszűnt. A visszatért területeken Sziklay László szerkesztésében Kassán létrejött az Új Magyar Múzeum (1942–1944) című tudományos, irodalmi és művészeti szemle. Az önálló Szlovák Köztársaságban rekedt magyaroknak két napilapjuk maradt: az Esterházy János vezette Magyar Párt hírlapja, a pozsonyi Új Hírek (1937–1941), valamint az Esti Újság (1938–1941), ezeket egy ideig megtűrték, aztán betiltották.
 

Kis építő

A jogfosztottság időszaka után

Az 1945-ös és az azt követő, a csehszlovákiai magyarokat kollektíven háborús bűnösnek kinyilvánító, csaknem négy évig tartó állami perzekúciók (hontalanság, reszlovakizáció, áttelepítés, deportálás) alatt szó sem lehetett arról, hogy az újfent kisebbségbe került magyaroknak sajtójuk legyen. 1948 és 1949 között létrehoztak ugyan egy Jó Barát hetilapot, mely a Csehországba kitelepítetteket volt hivatott szolgálni (tanácsokkal, állami direktívákkal), s volt néhány „rejtőző kiadvány”, ezek illegálisan sokszorosított és terjesztett lapkezdemények voltak, három fontos képviselőjük: a Gyepű Hangja, az Észak Szava és a Menedék.

A kötelező és mindenre (oktatásra, nyilvános nyelvhasználatra stb.) kiterjedő csendet, a jogfosztottság időszakát 1948. december 15-én törte meg az Új Szó első száma. A hetilapként induló magyar sajtótermék fél évvel később vált napilappá. Akkorra viszont már az is kiderült, hogy az újabb demokratikus kibontakozásnak a kommunista hatalomátvétel szab korlátokat, s hogy a csehszlovákiai magyarok (és az államalkotó két nemzet) lehetőségeinek a szovjet mintájú internacionalizmus és a „haladó hagyományok” mentén szerveződik a jövője. 1949-ben még mindig megoldatlan volt számos, csehországi kényszermunkára fogott magyar helyzete. Ennek ellenére az Új Szó megjelenése felszabadító erejű volt, hiszen százezrek otthonába vitte el magyar nyelven a híreket, egyébként a példányszáma is hamarosan elérte a százezret (ami a hivatalos szerveknek is szemet szúrt, s később adminisztratív úton próbálták elérni a példányszám emelkedésének meggátolását). Mindenesetre a szlovenszkói magyarok két háború közti múltja és a sejthető csehszlovákiai jövője közti szakadékot nehéz volt áthidalni, bár az első szám 5. oldalán Fábry Zoltán Üzenet című írásában megpróbálta: „Az első szót hosszú hallgatás után leírni, mérlegelni, kimondani, nem könnyű. (...) Mi a masaryki demokrácia és a lenini tanok mohó tanítványaiként indultunk.” (A Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalizálta az Új Szót is, így ma szabadon böngészhető – akárcsak A Hét, az Irodalmi Szemle, az Új Ifjúság és a Szocialista Nevelés.) A lap jelentőségét és egyedülálló fontosságát ma is az adja, ami indulásakor is nyilvánvaló volt, csak akkor még ennek nem tudott eleget tenni: egyetlen és országos terjesztésű napilapként kutya kötelessége Pozsonytól Királyhelmecig minden fontos eseményről tájékoztatni, mégpedig magas színvonalon és részrehajlás nélkül. S itt az is elmondható, miként persze a többi lapról is, hogy maradandót és értékállót a mindenkori rendszertől – és ha kellett, a főszerkesztőtől is – függetlenül szerkesztőinek és újságíróinak felkészültsége, rátermettsége és tehetsége biztosított.

Kalligram

Az ötvenes évek és a folytatás

Az ötvenes évek magyar sajtójáról sok jó nem mondható el, hűen követte a sztálinista pártideológiát, s mind témájában, mind stílusában (mondjuk ki: bikkfanyelvében) a felejthető kategóriát képviselte. De ugyanezekre az ötvenes évekre tehető a magyar nyelvű sajtótermékek fokozatos bővülése, tematikai tagolódása. A napilap mellett megjelent az első hetilap is, a Szabad Földműves (1950), mely a rendszerváltás utáni első félévben szűnt meg, aztán Szabad Földműves Újság, majd Szabad Újság címen próbálkozott napilappá alakulni, 1993-tól ismét hetilap, s 2016 szeptemberében szűnt meg végleg, magyarországi támogatása megszűntével. Az Új Ifjúság is a kor terméke volt, 1952 januárjában indult (mégpedig a nem életképesnek bizonyult, 1950-es alapítású Alkotó Ifjúság helyett), hetilapként a fiatalokat célozva meg. 1990 januárjától Ifi, majd Heti Ifi címen adták ki, kétheti, majd havi megjelenéssel, végül Ifi-Géniusz címen 2004 végén szűnt meg. Ugyancsak 1952-ben, de az iskolaév kezdetén jelent meg a Kis Építő, az óvodások és kisiskolások havilapja, mely csak röviddel élte túl ’89-et, utána Tücsök néven került forgalomba, s ma is létezik. A harmadik 1952-es születésű újság a Pionírok Lapja volt, a felső tagozatos tanulók kétheti lapja, 1968-tól Tábortűz volt a neve, s ez 2009-ben jelent meg utoljára. 1952-ben indult a Dolgozó Nő is, s ezzel lényegében felépült egy meglehetősen széles körű olvasótábornak szóló lapstruktúra: az Új Szó a dolgozóké és munkásoké volt, a Szabad Földműves a paraszti és háztáji gazdálkodó réteget célozta meg (eleinte persze a szövetkezetesítés szócsöveként), a Kis Építő a legkisebbekhez szólt, a Pionírok Lapja a fiatalokhoz, a Dolgozó Nővel pedig a „nők is le voltak tudva”. A Dolgozó Nő hetilapból 1966-ban Nő lett, ebből a rendszerváltás után Új Nő címen havilap, mely máig megjelenik. 1969-től jelent meg a Nő negyedéves, majd évente hatszor, kilencszer a végül havilappá előlépett melléklete, a Barátnő, mely 1999-ben szűnt meg.

1952 januárjában adták ki a Kálvinista Szemle első számát, s a havilap máig töretlenül megjelenik. Az 1956-os indulású Szocialista Nevelés című pedagógiai havilap túlélte a rendszerváltást, Nevelés címen 1993 decemberében szűnt meg. 1952-ben az országos terjesztésű magyar lapok hálózata a Természet és Technika ismeretterjesztő lappal bővült, két évvel később Tudomány és Technika lett a neve, s évi tíz száma jelent meg, ezt váltotta 1961-ben a magyar szempontból kevésbé jelentős Természet és Társadalom, mely az azonos című szlovák lap mutációja volt, s röviddel a rendszerváltás után meg is szűnt.

1953-tól 1969-ig jelent meg a Csehszlovákiai Sport, ezt váltotta 1970-től a Sportvilág, mely azonban csak két évfolyamot ért meg. 1951 őszén indult a Csemadokhoz tartozó Fáklya havilap, melyet ötéves fennállása alatt egy népszerűbb és nagyobb olvasótábort érdeklő lappal kívántak felváltani. Az 1956-os magyarországi forradalom azonban felgyorsította a váltást, a csehszlovák pártvezetés ugyanis mindenáron meg akarta előzni a magyar kisebbség magyarországi orientációját, így az A Hét első száma már ennek az évnek decemberében kijött a nyomdából. Ugyanebből az okból emelték a szlovákiai magyar lapok példányszámát s bővítették az Új Szó terjedelmét. (S minimalizálták a magyarországi sajtó behozatalát, még a Ludas Matyiét is: a közkedvelt vicclapot különösen veszélyesnek ítélték, mert a csehszlovák viszonyok közt elképzelhetetlen módon merte bírálni a kommunista rendszert.) Az A Hét (egy időben: Hét) 1995-ben, a sötét Mečiar-korszakban vált kegyvesztetté, s támogatásának megvonása e patinás lap végét jelentette.

Sokat kellett várni az első irodalmi lapra, mely végül Irodalmi Szemle címen jelent meg 1958-ban (s jelenik meg töretlenül máig). Alapító főszerkesztője Dobos László volt, eleinte negyedévenként, majd kéthavonta, aztán évi tíz számmal, s a rendszerváltás után vált havi folyóirattá. 1969 januárjában jelent meg az Új Szó vasárnapi dátumú mellékleteként a Vasárnapi Új Szó, mely A Hét és a Nő mellett fontos véleményformáló sajtótermék volt; 1990-től Vasárnap címen önálló hetilapként jelenik meg, s máig a legolvasottabb és legnagyobb példányszámú újság, példányszáma az ezredfordulón 70 ezer volt, ma csaknem 30 ezer.

Már említettem: minden lap annyit ért, amennyit a szerkesztői és újságírói értek, értve ez alatt tartásukat és lelkesedésüket csakúgy, mint tehetségüket és elhivatottságukat. Az Új Szóban az értékálló és minőségi újságírást és szerkesztést olyanok képviselték, akik maguk is kultúremberek, sokoldalúan képzett egyéniségek voltak, jó tollú szerzők, riporterek, írók; a teljesség igénye nélkül: Bodnár Gyula, Dusza István, Fónod Zoltán, Kiss József, Kövesdi Károly, Miklósi Péter, Szigeti László, Szilvássy József. S persze minden magára valamit is adó tollforgató igyekezett megjelenni a napilapban. Ugyanez mondható el a többi központi lapról is, mert mindegyiknek volt kultúra oldala, gyermek- és irodalom rovata. Az Új Ifjúságban a színvonalat Keszeli Ferenc és Tóth Elemér jelentette, a Szabad Földművesben Barak László, Bárczi István és Gál Sándor, később a főszerkesztő Haraszti Mészáros Erzsébet, kiemelt szerepük volt a Nőben Dávid Teréz, Kovács Magda, Mács József, Mikola Anikó, Ordódy Katalin írásainak, A Hét élére 1959-ben Szabó Rezső került, aki olyanokat hozott a laphoz, mint Duba Gyula, Cselényi László, Zs. Nagy Lajos, Simkó Tibor, Tőzsér Árpád – a sor itt is hosszan folytatható volna. Az Irodalmi Szemle Dobost követő főszerkesztői (Duba Gyula és Varga Erzsébet; ’89 után Grendel, Tőzsér) pedig az egyetemes magyar irodalom és a világirodalom jelesein kívül a teljes szlovákiai magyar írótársadalom élvonalát a lap szerzőivé tették. Rangos szerkesztői közt ott találjuk Koncsol Lászlót, Tőzsér Árpádot, Tóth Lászlót, Varga Imrét... Ma Mizser Attila a főszerkesztője.

Az az igazság, hogy ha valaki vidékről feljött Pozsonyba, akkor mind az összes fontos szerkesztőséget meglátogatta, s vitte az írásait. Amelyeket aztán vagy közöltek, vagy nem, attól függően, hogy a lap vagy a szerkesztő, vagy a szerző mennyire volt kívánatos, megtűrt vagy tiltott. De a szerkesztőségek és a hozzájuk tartozó közeli kocsmák, kávéházak az eszmecsere és a beszélgetések nagyon fontos színhelyei voltak. Ez még ugyanis olyan időszak volt, hogy minden lapnak volt szerkesztőségi irodája is.

Fórum

*  *  *
A rendszerváltás után

A legkisebb rálátásunk a rendszerváltás utáni harminc évre van, ezt a ma még ugyancsak képlékeny korszakot csak hosszabb idő elteltével érdemes jellemezni. (Biztosra vehetjük, hogy az utókor majd a ’89 utáni szlovákiai magyar sajtót a maga helyén és az őt megillető súlya szerint fogja értékelni és besorolni.) Új lapok alakultak, újak és régiek is megszűntek; ilyen volt a rendszerváltás első, napilapnak szánt, de hetilappá lett sajtóterméke, a Nap: ez Hunčík Péter, Balla Kálmán és Barak László nevéhez fűződik, s 1995-ben megszűnt. Máig megjelenik viszont az 1990-es alapítású Cserkész. Rövid életű (1993–1996) volt a Hajrá! sportlap, és nem bírta sokáig a kassai régió havilapja, a Keleti Napló (1990–1994) sem, utolsó főszerkesztője Gál Sándor volt.

A rendszerváltás után alapított lapok közül a Kalligram jelentősége a legnagyobb, ez az 1992-től megjelenő irodalmi folyóirat kinőtte szlovákiai magyar kereteit, sőt valójában kezdettől fogva fittyet hányt e keretekre, s máig a minőség és az esztétikum fokmérője. Alapító főszerkesztője Grendel Lajos volt. Nem bizonyult tartósnak a fiatalokat vonzó Szőrös Kő (1996–2016; jelentős szerkesztői Haraszti Mária és H. Nagy Péter), de máig megjelenik a 2006-os indulású irodalomtudományi Partitúra (Benyovszky Krisztián, Keserű József), s 2009-től van a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának is kéthavi lapja, Opus címmel. Megszületett és máig megjelenik az egyetlen társadalomtudományi folyóirat, a negyedéves Fórum Társadalomtudományi Szemle (1999-től; alapító főszerkesztője Öllös László), 2010-ben a Kabócával kettőre gyarapodott a gyermeklapok száma (kiadó és főszerkesztő: Kocsis Aranka), Remény címen a rendszerváltás óta olvasható a katolikusok hetilapja. Fontos szerepet tölt be a helytörténeti-honismereti Gömörország folyóirat (2000-től, B. Kovács István gondozásában). Az Eruditio-Educatio a komáromi Selye János Egyetem szaklapja. Két lapjuk is lett a pedagógusoknak, a Katedra (1994-től) és a Pedagógus Fórum (2002-től), s a Jó Gazda formájában 1991-től van havilapjuk a kertbarátoknak, kistermelőknek is. A Carissimi is országos terjesztésű (ingyenes) lap, a fogyatékkal élőknek szól 2000-től. Az Atelier negyedéves művészeti folyóirat 1998-tól jelenik meg Komáromban. A keleti végeknek szól a Kassai Figyelő (2003 óta). Legutóbb a Ma7 hetilappal és weboldallal bővült a paletta, a lapot azonban egyelőre még nem a vásárlói, hanem magyarországi támogatása tartja fenn. Minden nagyobb magyar lélekszámú régiónak és járásnak van egy vagy több helyi lapja, a legnagyobb múltra visszatekintő a Csallóköz (1960-tól).

Általánosságban elmondható, hogy jelentősen csökkent és tovább csökken a nyomtatott sajtó szerepe az elektronikussal szemben, bár az elektronikusak arcéle is folyamatosan változik. Nem kizárt, hogy egy-két évtized múlva már csak a tehetősebb réteg vagy a megrögzött lapozgatók fognak nyomtatott újságot vásárolni. De, ismétlem, a ’89 utáni nyomtatott sajtó értékelését illetően néhány évtized múlva bölcsebbek leszünk, pontosabban lesznek az utánunk következő nemzedékek.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.