Külföldi sajtó Magyarországról

<p>A The Economist című brit lap Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamenti felszólalásának hatásairól jelentetett meg írást pénteken.</p>

 

A lap szerint ritka konszenzus jött létre a polarizált magyar belpolitikában: politikusok balról, jobbról és középről egyaránt felszólaltak azon a demonstráción, amelyet Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő antiszemita beszéde elleni tiltakozásul hívtak össze a parlament elé.    A brit gazdasági-politikai hetilap szerint Gyöngyösi Márton - bár nem ez volt a célja - jó szolgálatot tett Magyarországnak azzal, hogy egyesítette az antiszemitizmus elleni fellépésben a magyar politika mindhárom irányzatát.    A parlamenti felszólalás alatt jelen lévő képviselők, valamint a kormány kezdeti reakciója még lagymatag volt, nem volt tömeges kivonulás a teremből, a kormányszóvivő elítélte ugyan a beszédet, de Orbán Viktor miniszterelnök nem szólalt meg.    Kormányilletékesek elismerik, hogy szeretnék megnyerni a Jobbik szavazóit. A miniszterek jórészt nem kommentálják Horthy Miklós terjedő kultuszát, és a bírálók szerint a szélsőjobboldalt erősíti, hogy a kormány nem hajlandó állást foglalni az egykori kormányzó mind szélesebb körű rehabilitációjának kérdésében.    A Gyöngyösi-beszéddel kapcsolatos felháborodás növekedésével azonban a Fidesz e politikai számítása "egyre szennyesebbnek tűnt", és még a rendszerint megbízható szövetségesei is szembefordultak a kormánnyal - áll a The Econmist írásában.    Végül Orbán Viktor is felszólalt a parlamentben, Magyarországhoz méltatlannak nevezve Gyöngyösi szavait. A kormányfő fogadta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?