<p>A Würzburg mellett egy vonaton elkövetett baltás-késes támadással megérkezett Németországba az Iszlám Állam (IÁ)terrorja - hangsúlyozta több vezető német lap szerdai kommentárjában.</p>
Az Iszlám Állam terrorja megérkezett Németországba
A Most már nálunk is című kommentárjában a Handelsblatt című üzleti lap kiemelte, hogy a németek a felnőtt kísérő nélkül érkezett 17 éves menedékkérő által végrehajtott támadás nyomán már a saját biztonságuk érdekében is követelhetik az államtól, hogy "intenzíven" gondoskodjon az egyedül érkezett kiskorú menekültekről. Hatvanezren vannak, és a menekültválság kezdetén önkéntesek "serege" jelentkezett, hogy vállalja a gyámságot egy-egy ilyen menekült felett, de az állami bürokrácia sok esetben ellehetetlenítette ezeket a törekvéseket. A kiskorú menekültek védelemre szorulnak, szükségük van a szüleikre, és megfelelő nevelés nélkül könnyen az olyan "bűnbandák" befolyása alá kerülnek, mint az IÁ. Túlnyomó többségük ugyan betartja a törvényeket, de sokan erőszak és bűncselekmények révén tűnnek ki a tömegből. A veszély nagyságát pedig mutatja, hogy kilencezer gyermek- és fiatalkorú menekült "egyszerűen eltűnt Németországban" - hangsúlyozta a Handelsblatt, hozzátéve: sovány vigasz, hogy a hatóságok szerint a többszörös regisztráció miatt a valós szám ennél alacsonyabb lehet. A Die Welt című konzervatív lap Azonosítatlanul Ochsenfurtban című kommentárjában kiemelte: úgy tűnik, történt valamiféle kapcsolatfelvétel az IÁ-val, és ezt a hatóságok nem vették észre, és úgy tűnik, vannak kommunikációs csatornák, amelyeket az állam nem ismert. "Ez nem jó hír" - húzták alá. Angela Merkel azt mondta, hogy az emberek aggódnak a terrorveszély miatt, most viszont megtörtént "német földön az első merénylet, amelyet az IÁ vállalt magára", így az aggodalom mellett félelem is van már. Ebben a helyzetben ügyelni kell arra, hogy ne jelenjen meg az az érzés is, hogy az állam "sötétben tapogatózik" - írta a Die Welt. A liberális Der Tagesspiegel Fiatal, magányos, fogékony című kommentárja szerint a támadás miatt az a kérdés is előkerül, hogy növelte-e a terrorveszélyt Angela Merkel menekültpolitikája. Az ilyen kérdéseket meg kell vitatni, nem lehet előlük visszahúzódni egy "ideológiai csigaházba" - áll a kommentárban, amely szerint "tanulság és figyelmeztetés", hogy a kölni szilveszteri támadások után "bizonyos összefüggések szégyenletes módon figyelmen kívül maradtak". A kérdés megválaszolásához a többi között az is szükséges, hogy az ember belehelyezkedjék a kiskorú menekültek helyzetébe. Aki 15 évesen a családja nélkül megérkezik egy "nagyon-nagyon idegen országba", nem beszéli a nyelvet, magányosnak és elhagyatottnak érzi magát és "a vallása miatt potenciális terroristának nézik", az eléggé fogékony lehet a "rossz üzenetekre és a vallási indoktrinációra". Minden egyes menekült, aki belekerül ebbe a "végzetes körforgásba", eggyel több a kelleténél, és mivel egyetlen egy radikalizálódott ember is hihetetlen károkat tud okozni - amit Orlando vagy Nizza, és most már Würzburg példája is mutat -, senkit sem szabad szem elől téveszteni, mert ha az eleve adott terrorveszély a menekültek semmibevételével jár együtt, egyszer majd igennel kell válaszolni a kérdésre, hogy növelte-e Angela Merkel menekültpolitikája a terrorveszélyt - emelte ki a Der Tagesspiegel. A 17 éves támadó hétfő este baltával és késsel rátámadt egy vonat utasaira Würzburg közelében. Négy embert megsebesített, majd leszállt a többi utas által vészfékkel megállított vonatról, és megsebesített még egy embert. Rárontott az előállítására érkezett különleges rendőri egységre, ezért a kommandósok lelőtték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.