Kransznogorszki merénylet – Megkezdődött a halálos áldozatok azonosítása

krasznogorszk

Megkezdődött a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban életüket vesztett emberek azonosítási eljárása – közölte a moszkvai egészségügyi minisztérium vasárnap a honlapján.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vasárnap délután kiadott frissített adatai szerint a péntek esti terrortámadás halálos áldozatainak száma 137-re emelkedett. A halottak közül három gyermek volt. Eddig 62 holttestet azonosítottak. A moszkvai régió egészségügyi tárcája szerint további 180 ember sebesült meg, akik közül 142-t kórházba szállítottak. Többek állapota súlyos, 32 sebesültet viszont már kiengedtek.

A fővárosi egészségügyi hivatal szerint az azonosítási eljárás a moszkvai törvényszéki orvosi vizsgálati irodában zajlik, ahová a hozzátartozókat előzetesen meghívták. Az eljárás egyes esetekben molekuláris genetikai szakértők munkáját is igényelheti, ami legalább két hetet vesz igénybe.

A hozzátartozóknak a helyszínen  pszichológiai támogatást és szaktanácsadást nyújtanak az iratok kiállításához. Az azonosítási eljárás folyamatos lesz.

A terrortámadás helyszínén a hatóságok "hat négy készlet harci lőszert", két kalasnyikov gépkarabélyt, több mint 500 töltényt és 28 tárat foglaltak le. Ezenkívül a brjanszki régióban, a menekülő gyanúsítottak elfogása során egy Renault gépkocsiban egy Makarov-pisztolyt és egy kalasnyikov-tárat találtak. A Crocusban aknásításnak nem találták nyomát.

A terrortámadás négy közvetlen végrehajtóját az SZK moszkvai székházába szállították, Alekszandr Hinstein kormánypárti képviselő szerint mind a négyen tádzsik állampolgárok. Az üggyel kapcsolatban összesen 11 gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Oroszországban vasárnap nemzeti gyásznap volt. A Piknik rockegyüttes pénteki koncertjére – amelynek megkezdése előtt a terrortámadás történt – az ország 40 régiójából érkeztek rajongók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?