James Mattis
Koszacsov: Mattis távozása jó jelzés lehet Oroszország számára
James Mattis amerikai védelmi miniszter februári távozása tisztségéből jó jelzés lehet Oroszország számára, mivel Donald Trump amerikai elnöknél sokkal szigorúbb irányvonalat követett Moszkvával és Pekinggel szemben - vélekedett Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében.
Mint írta, Mattis és Trump egy sor kulcsfontosságú kérdésben, köztük az Egyesült Államokéval ellentétes stratégiai érdekű országokkal - Oroszországgal és Kínával - fenntartott viszonyt illetően, eltérő állásponton van. Koszacsov hangsúlyozta: a védelmi miniszter véleménye szerint az amerikai megközelítésnek ebben a kérdésben keménynek és megingathatatlannak kell lennie - írta Koszacsov.
A külügyi bizottság elnöke annak a véleményének is hangot adott, hogy Mattis és Trump között az Egyesült Államok szövetségeseivel ápolt viszonyt illetően is nézeteltérések voltak.
"Le lehet vonni azt a következtetést, hogy Trump véleménye a szövetségesekkel folytatott párbeszédet, az Oroszországgal és Kínával fenntartott kapcsolatokat, valamint az amerikai külföldi katonai jelenlét csökkentésére vonatkozó döntést illetően eltért Mattisétől, akiről nem hiába tartotta úgy (az amerikai elnök), hogy egy +kissé demokrata+, mivel álláspontja valóban közelebb állt a demokrata pártéhoz" - tette hozzá Koszacsov.
A külügyi bizottsági elnök kiemelte: Trump fontosabbnak tarthatta saját irányvonalának folytatását, mint Mattis megőrzését a posztján. "És ez egy érdekes jelzés, méghozzá jó is" - húzta alá Koszacsov.
Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes szerint Mattis távozása és a szíriai amerikai csapatkivonás között közvetlen összefüggés van. Szerinte meg kell várni, hogy mi lesz Trump csapatkivonásra vonatkozó utasításából, ha ennek első következményeként az illetékes tárcavezető lemond tisztségéről.
Moszkva szerint Trump a kapcsolatok javítását szeretné Oroszországgal, amiben az amerikai külügyi apparátus a többi között olyan tisztségviselőkkel gátolja, mint Mattis.
Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy február végén távozik tisztségéből James Mattis védelmi miniszter. Mattis lemondó leveléből azt lehet leszűrni, hogy az elnökkel támadt nézeteltérései miatt válik meg tisztségétől.
Hírügynökségek azzal hozzák összefüggésbe Mattis távozását, hogy Trump szerdán úgy döntött, kivonja az amerikai katonákat Szíriából. Egy névtelenül nyilatkozó magas beosztású kormányilletékes azt közölte a CNN hírtelevízióval, hogy Mattis "hevesen ellenezte" ezt, illetve azt is, hogy esetleg Afganisztánból is kivonják az amerikai katonákat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.