Koronavírus – Kim Dzsong Un összehívta a párt politikai bizottságát

Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, amelyen az újfajta koronavírus-járvány elleni harcról és a közelgő tájfun elleni védekezésről tanácskoztak – jelentette szerdán a phenjani rezsim hivatalos szócsövének számító KCNA hírügynökség.

A politikai bizottság megvitatta a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén egyes hiányosságait, és egy sor döntést hozott ezek kiküszöbölésére, illetve a fertőzés terjedése elleni védekezés fokozására.

Észak-Korea eddig egyetlen fertőzéses esetről sem adott hírt, de Kim a múlt hónapban azt mondta, hogy a vírus „mondhatni bejutott” az országba. Július végén lezárták a déli Keszong városát, miután felmerült a fertőzés gyanúja egy férfinál, aki visszatért Dél-Koreából, ahová illegálisan távozott három éve. A vesztegzárat három héttel később, augusztus közepén oldották fel, de Kim további korlátozásokat helyezett kilátásba annak érdekében, hogy a kommunista állam elkerülje a járványt.

A KCNA jelentése szerint a párttestület ülésén az országhoz közeledő Bavi tájfun elleni védekezésről is szó volt. A vihar várhatóan szerdán és csütörtökön söpör végig az egész országon, és mindenhol károkat okozhat.

Észak-Koreát július vége óta heves esőzések és áradások sújtják, és augusztus 6-án is egy tájfun csapott le az országra. A legnagyobb károk Észak-Korea középső és déli tartományaiban keletkeztek.

Kim Dzsong Un az emberéletek megőrzésére és a károk minimalizálására adott utasítást a párttestület ülésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?