Koronavírus - A járvány epicentruma Európába tolódott

koronavírus

A koronavírusos világjárvány epicentruma Európába tolódott - mondta Mike Pence amerikai alelnök hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban is ezrek fognak megbetegedni a kórtól.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön bejelentette: Kína túl van a járvány tetőpontján. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt hónapban úgy értékelte, hogy a járvány január 23. és február 2. között tetőzött, azóta folyamatosan gyengül.

Európában viszont mind rosszabb a helyzet. Olaszországban csütörtök reggelre egy nap alatt csaknem kétszázzal, 827-re emelkedett a ragály halálos áldozatainak száma, a bizonyítottan a kórtól fertőzötteké pedig több mint kétezerrel 12  462-re nőtt.

Németországban csütörtök délig 2155 fertőzést tartottak számon a tartományi egészségügyi minisztériumoktól származó adatok nap közbeni összesítése alapján, ez 613 esettel több az egy nappal korábbi 1542-nél. Az esetek legnagyobb részét - 909 fertőzést - Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. A járványban 4 ember halt meg, 3 Észak-Rajna-Vesztfáliában, 1 Baden-Württembergben. A legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elhalasztotta április 25-re tervezett elnökválasztó kongresszusát a járvány miatt. Annegret Kramp-Karrenbauer távozó elnök  közleményében kiemelte, hogy a CDU-nak "mindig az ország az első, és utána következik a párt", az emberek egészsége pedig mindennél előrébb való. Ezért a Berlinbe tervezett kongresszust akkor tartják majd meg, "ha a járványügyi helyzet megengedi". További rendszabály, hogy egyelőre húsvétig csak a mindenképpen halaszthatatlan tanácskozásaikat, találkozóikat tarthatják meg a CDU pártszervezetei.

Ausztriából csütörtökön koronavírus okozta halálesetet jelentettek, az elsőt. Bécsben hunyt el egy 69 éves nő. Az országban 302 fertőzöttet tartanak nyilván.

Lengyelországban ugyancsak csütörtökre meghalt Poznanban az első koronavírusos beteg, egy 57 éves nő. Az országban 47 fertőzöttről tudnak.

Koronavírus-fertőzést igazolt a vizsgálat Irene Montero spanyol esélyegyenlőségi miniszternél csütörtökön, így a kabinet minden tagjánál, valamint a királyi párnál is elvégzik a szükséges teszteket, amelyek eredménye még ezen a napon várható. Elővigyázatosságból felfüggesztették a miniszterek programját, és a rendkívüli kormányülésen is csak azok a tárcavezetők jelentek meg személyesen, akiknek részvétele elengedhetetlen a járvány gazdasági következményeit enyhítő intézkedéscsomag elfogadásához. Pedro Sánchez kormányfő erről szóló sajtótájékoztatóját és további napi megbeszéléseit videokonferencián keresztül tartja. Spanyolországban a regisztrált koronavírus-fertőzések száma 2968, a halálos áldozatoké 84. Eddig 189 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

Norvégiában csütörtöki bejelentés szerint bezárják az összes iskolát és óvodát a járvány miatt követve Dánia példáját.

 Iránban csütörtökre 75-tel emelkedett a vírusfertőzés halálos áldozatainak száma, melynek immár 429 halottja van az országban, a fertőzöttek száma pedig meghaladja a 10 ezret.

Algériából is halálesetet jelentettek csütörtökön, szintén az első koronavírusost. Ott is egy nő esett az áldozat. Az észak-afrikai országban 24 fertőzött van.

Afrika 54 országából 12-ben van koronavírusos fertőzött, összesen valamivel több mint száz fő.

Csütörtöki, moszkvai közlés szerint elhalasztja júniusra tervezett értekezletét a Kereskedelmi Világszervezet. A konferencia Kazahsztánban lett volna több mint 160 ország képviselőinek részvételével.

Ami a világ egészét illeti, eddig mintegy 4600 ember halt bele a ragályba, a bizonyítottan a kórtól fertőzöttek száma valamivel több mint 126 ezer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?