Koronavírus – A film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül

A hollywoodi filmstúdiók a legnagyobb torrentezők között

Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére – számolt be róla a Variety.com.

Az IATSE igazgatótanácsa kedden három közhasznú szervezet, a Színész Alap, a Film- és Televíziós Alap és a kanadai Színész Alap között osztotta el az adományt. Matthew D. Loeb, az IATSE elnöke elmondta, hogy a három szervezet régóta segíti és támogatja a szakszervezet tagjait és a szórakoztatóiparban dolgozókat.     

Loeb a héten az amerikai kormánnyal is felvette a kapcsolatot, hogy segítséget kérjen a munka nélkül maradt tagság számára. Egyebek mellett olyan mentőcsomagot javasolt, amely lehetővé tenné, hogy a tagok fizetett rendkívüli szabadságra mehessenek.     

„A szórakoztatóipar minden szektorában tagjaink ezrei kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe a kormány által elrendelt leállások miatt. Nem kellene, hogy a szórakoztatóipari munkások a koronavírus-járvány járulékos áldozataivá váljanak”

– fogalmazott az elnök.     

Az IATSE jelentése szerint a szakszervezet 150 ezer tagjából 120 ezren vesztették el munkájukat.     

Mint írták, a rendkívüli helyzet hetekig, hónapokig elhúzódhat, és a szakszervezet tagjainak egészsége és biztonsága prioritás számukra. Az alkalmazottak és családjaik biztonsága érdekében a szakszervezet minden helyi irodáját is bezárta vagy minimális létszámmal működteti, és azon dolgoznak, hogy távmunkában tudják irányítani az egész szervezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?