Korea terelgeti Koreát

Washington/Jakarta. Az USA tájékoztatta Kínát és többi tárgyalópartnerét arról, hogy súlyos aggályokat keltettek benne Észak-Koreának az atomfegyverprogramjával kapcsolatban „nemrégiben tett provokatív közleményei”.

Washington/Jakarta. Az USA tájékoztatta Kínát és többi tárgyalópartnerét arról, hogy súlyos aggályokat keltettek benne Észak-Koreának az atomfegyverprogramjával kapcsolatban „nemrégiben tett provokatív közleményei”. Az észak-koreai válságról folyó hatoldalú tárgyalásokon Phenjan kijelentette, képes atomfegyvereket előállítani és ezt be tudja bizonyítani. A The Wall Street Journal olyan értesüléseket közölt, hogy Washington szerint Észak-Korea atomfegyver-kísérlet végrehajtására készül.

Dél-Korea miniszterelnöke és Észak-Korea második számú vezetője megegyezett a két Korea közti tárgyalások felújításáról. Ri He Csan dél-koreai kormányfő és Kim Jong Nam, a phenjani parlament elnöke Jakartában, a békés egymás mellett élés öt elvét megfogalmazó, 1955-ös bandungi értekezlet 50. évfordulója alkalmából rendezett Afrika–Ázsia csúcsértekezlet szünetében folytatott eszmecserét. Abban is megállapodtak, hogy a két fél megbeszéléseket tart az észak-koreai atomfegyverprogram kapcsán kialakult nemzetközi válság kérdéseiről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?