Kommunista kormányfő Nepálban

Katmandu |

<p>Nepálban Madhav Kumar Nepalt, az Egyesült Marxista-Leninista Kommunista Párt (UML) főtitkárát választotta szombaton a parlament az ország új kormányfőjének.</p>

Az 56 éves Kumar Nepal az egykori maoista parancsnok, Pracsanda örökébe lép, aki három héttel ezelőtt mondott le a hadsereg főparancsnokának leváltása körül kialakult belpolitikai válság nyomán. Pracsanda (Puspa Kamal Dahal) azután nyújtotta be lemondását, hogy Ram Baran Jadav államfő nem fogadta el az egykori maoista gerillákat a hadseregbe integrálni nem hajlandó főparancsnok menesztését.
    A kommunista politikust ellenjelölt nélkül választották meg, miután a maoisták előzőleg bejelentették: nem állítanak miniszterelnök-jelöltet, és bojkottálják a szavazást.
    Nepal a 601 fős parlament 22 pártjának és 350 tagjának támogatását mondhatta magáénak. A maoisták 2008-ban megnyerték ugyan a törvényhozási választásokat, de nem sikerült többséget szerezniük a parlamentben.
    Az új kormányfő több mint egy évtizede a himalájai ország politikai életének kiemelkedő alakja. Egyik kulcsfigurája volt a Gyanendra király elleni 2005-ös tiltakozó mozgalmaknak, amelyek egy évvel később a királyság bukásához vezettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?