Kockakővel ütötték agyon a budapesti állatkert görög teknősét

görög teknős

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét, amelyet már nem lehetett megmenteni.

Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek - áll az intézmény csütörtöki közleményében.

Az állatnak óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, a belső szervei is súlyosan sérültek.

Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében az illetékes munkatársak csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott, ami nem ritka a teknősöknél ilyen esetben.

Ezután az elkövető keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot - áll a közleményben.

Az eset szerdán délután történt a Madagaszkár-ház melletti kifutónál, ahol görög, mór és sarkantyús teknősök láthatók egy füves kifutóban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak.

A városligeti intézmény fontolgatja a felvett képek közzétételét, amelyen maga a cselekmény és az elkövető is jól látható. A közzététel lehetőségét jelenleg az Állatkert adatvédelmi szakértője vizsgálja.

A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj. A Magyarországon hatályos jogszabályok szerint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajnak minősül, és szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján is. Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztítása, vagy károsítása esetén a Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?