Klímaaktivisták jégkoporsóval hívták fel a figyelmet az Alpok gleccsereinek eltűnésére

75 év után találták meg őket az Alpokban - mumifikálódva

Hatalmas, koporsóalakú jégtömbbel rendeztek szimbolikus temetést az Alpok eltűnő gleccsereinek kedden klímaaktivisták a 2300 méter magas Ferenc József-magaslatnál, a Grossglockner alpesi panorámaúton.

A jégkoporsót vivő aktivisták demonstrációján egy katolikus pap és egy protestáns lelkész is részt vett az osztrák ORF műsorszolgáltató közlése szerint.

Az akcióval az osztrák Mentsük meg a telet! (POW) szervezet akarta felhívni a figyelmet a Pasterze-gleccseren történt drámai változásra. A nyolc kilométeres gleccser, Ausztria leghosszabb gleccsere, csupán tavaly 87 méterrel lett rövidebb.

A helyzet súlyosságát kiemelve Verena Stahl, a szervezet elnöke elmondta, hogy a jégfolyam egy-két éven belül leszakad felső szakaszáról, és ezt követően teljesen eltűnik.

Lukas Hammer, az osztrák Zöldek klímavédelmi szóvivője, aki szintén részt vett a demonstráción hangsúlyozta, hogy Ausztria egykori legnagyobb gleccsere az ember okozta klímaválság áldozatául esett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?